lepjunk.hu

Csapatépítés

8.2.2. Csapatépítés

A szoros együttműködés előfeltétele a kölcsönös tisztelet és megbecsülés. Garnitschnig szemináriumi bevezetőjében írja, hogy a kölcsönös elismerés az egyének jó együttélésének célja és feltétele, valamint hogy ezt a kölcsönös elismerést meg lehet tanulni. (Garnitschnig, Bécs 1996.) A csapat (jelen esetben a tanári kar) tagjai közötti kölcsönös megbecsülés és elismerés előfeltételei a következők:


Szerezzünk egymásról információt, ismerjük meg a többiek hozzáállását és gondolkodásmódját, hogy megérthessük őket. Ez az aspektus a következő pont alapvető feltétele. Először is fontos információkat gyűjteni, és önmagunkhoz kapcsolni. Ez a csapat tekintetében annyit jelent, hogy akarjunk egymással foglalkozni, és érdekeljen a másik. Ha ismerjük a másik élettörténetét, könnyebben megértjük őt és sajátosságait.

Vegyük észre egymást, mutassunk egymás iránt érdeklődést Ez az elvárás teljesen természetesnek tűnik mindaddig, míg olyan kollégákról van szó, akikkel az ember jól megérti magát, akik érdekesek és rokonszenvesek. Ha olyan valakivel kell intenzíven foglalkozni, akit az ember nem maga választ meg, akivel az ember véletlenül együtt kell dolgozzon egy csapatban, az már sokkal nehezebb. Ez mégis a minimum ahhoz, hogy együtt tudjunk dolgozni. Feltételezhető azonban, hogy a közös cél, az autistákkal való munka jó alap lehet.

Az előismeretek tisztázása

A személyes sík mellett megjelenik a professzionális sík is. A személyes élmények, képzés és munkatapasztalat egyrészt alap az érintettséghez, másrészt megteremtik a szükséges pedagógiai távolságot, amely a további munka alapja.

Empátia

E nélkül elképzelhetetlen, hogy valaki hosszútávon sikereket érjen el. Az empátia teszi lehetővé a perspektívaváltást, előfeltétele a kölcsönös elismerésnek és megbecsülésnek.

Kompetenciaszerzés

A munkacsoportokban lépésről lépésre kell az autista gyerek iránti megértést felépíteni, és a munkamódszereket is tisztázni kell. Ez az előmunkálat nem csak az autista gyerek javát szolgálja, profitál belőle a többi gyerek is, hiszen egy összeszokott csapat, melynek tagjai agilisak és motiváltak, a legjobb alap az életteli tanításhoz és tanuláshoz. Rendszeres találkozásokra később, az iskolaév megkezdése után is szükség van, hogy a problémákat meg lehessen beszélni, a tapasztalatokat meg lehessen egymással osztani.

8.2.3. Információk beszerzése

Az osztályfőnök a központi személy. A következő lépések közül sokat neki kell majd a csoport helyett megtennie, hogy azután tájékoztassa a kollégákat. Sokszor zavaró, félrevezető, ha egy dologban túl sok mindenki jár el. Ennek megelőzésére szolgál az első lépés, amelynek két fontos aspektusa van: információkat gyűjteni az autistákról, és kikutatni hozzáállásukat és gondolkozásmódjukat, azzal a céllal, hogy megértsük őket. Érdemes minden gyerekről kitölteni és vezetni egy kartont. Ily módon dokumentálni tudjuk a fejlődésüket, és látjuk az összefüggéseket az információk között. Főleg az elején hasznos ez, amikor az ember még nem ismeri a gyerekeket. Ezeknek az információknak számos forrása van.

A szülők

Kezdetnek hívjuk meg a szülőket egy beszélgetésre. Fontos, hogy tájékoztassuk őket a beszélgetés céljáról. Általában az autista gyerekek szülei mögött hosszú kálvária van, ezért bizony gyakran bizalmatlanok. Gyakran félnek attól, hogy eltanácsolják a gyereküket. A szülőkkel is ki kell építeni az együttműködés alapját: a megértést és bizalmat. Sebzettségükben hajlamosak akkor is harcolni, amikor nem ellenfél ül velük szemben, hanem egy megértő, segíteni akaró, jószándékú embertársuk. Ezért fontos hangsúlyozni, hogy azért van szükségünk annyi információra, hogy a gyereket megértsük, és az iskolakezdést megkönnyítsük számára. Az alábbi kérdéseket kell tisztázni:

Itt fel kell írni a neveket és telefonszámokat, mert a későbbiekben lehet, hogy ezekkel a személyekkel is kell majd beszélnünk. A szülőket azonban tájékoztatni kell, és beleegyezésüket kell kérni. Ismét utalnunk kell arra, hogy mindez azt a célt szolgálja, hogy a gyereket jobban megismerjük. A szülők tudta és beleegyezése nélkül azonban senkivel sem beszélhetünk a gyerekről.

Tanárok és óvodapedagógusok

A korábbi tanárokkal és óvodapedagógusokkal való kapcsolatfelvétel segít a gyerek szociális viselkedésére fényt deríteni. Hogyan viselkedik csoportban? Vannak barátai? Vannak olyan gyerekek, akiket már ismer, és most is iskolatársai lesznek? Milyen dolgokra reagál a gyerek? Hogyan dolgoztak vele korábban? Milyen a teljesítménye? Ezeknél a beszélgetéseknél mindig nagyon ügyeljünk a távolságra és a tárgyilagosságra. Acél tények megismerése, és a gyerek eddigi tapasztalatainak nyomon követése, hogy ott folytathassuk vele a munkát, ahol kollégáink abbahagyták. Hasznos lehet az is, ha a leendő tanár megnézheti a gyerek egy-egy tanóráját, és megismerheti az autista gyerek környezetét és interakcióit.

Terapeuták és pszichológusok

Érdemes beszélni a gyerekről a közelmúltban vele foglalkozó terapeutával és/vagy pszichológussal is. Tőlük tárgyilagos szakvéleményt kaphatunk a gyerek erősségeiről, gyengeségeiről, különleges képességeiről, elmaradásairól és igényeiről, és kérhetünk tanácsot is. Ezek a beszélgetések alapjául szolgálhatnak a további együttműködésnek. A két félnek: a tanárnak épp úgy, mint a terapeutának ugyanaz a célja, mindketten felelősek a gyerekért, egymásra vannak utalva a sikeres integráció érdekében.

Füzetek, dokumentáció

A füzetek és a feljegyzések betekintést nyújtanak a már megtanultakba, segítségükkel könnyebben megtalálhatjuk, hogy mire építhetünk. Fontos az is, hogy tudjuk, milyen módszerekkel dolgoztak kollégáink eddig. Sokszor a már bevezetett dolgokat tovább lehet vinni, megkönnyítve ezzel a gyerek számára a tanulást. A régi füzetek fellapozása is azt a célt szolgálja, hogy minél pontosabb képet kapjunk arról, hol áll a gyerek, mire tudunk építeni.

8.2.4. Szervezéssel kapcsolatos megfontolások

Az autisták integrációjában az első lépés a szervezés kell legyen. Látszólag mellékes dolgokat is jól át kell gondolni, fel kell állítani a szabályokat. Mivel az autisták nem szeretik a változtatásokat, a rögzült normák felrúgásától összezavarodnak, és struktúrákra van szükségük ahhoz, hogy orientálódni tudjanak, a már rögzített szabályokhoz ragaszkodni kell. Bármennyire is igyekszik egy tanár a kontinuitásra, az iskolában épp elégszer adódik olyan előre nem látható szituáció, amely a megszokottól eltér. Az ilyen elkerülhetetlen zavaró tényezők száma azonban minimális lehet, ha megteremtjük a megfelelő kereteket. A külső struktúrák megteremtésével biztonságot és védelmet nyújtunk az autista gyereknek.

A tanterem

Általában nincs lehetősége a tanárnak, hogy tantermet válasszon, meg kell elégedni az előre kiosztottal. Nagyon is a pedagóguson múlik azonban, hogy hogyan alakítja ki ezt a termet. Előre kell bocsátanunk, hogy az autisták nem viselik el a dezolált* berendezést, a lógó tapétát, a repedt ablaküveget és hasonlókat. Sajnos a nagyvárosi iskolákban nem kizártak ezek a körülmények. Az autisták „perfekcionisták”, tökéletes környezetet akarnak, és amit elkezdtek, azt be is akarják fejezni. Ne csodálkozzunk, ha a félig tönkrement széket az autista teljesen tönkreteszi, a lógó tapétát teljesen letépi, a berepedt ablaküveget kitöri, mert a tökéletlen dolgok irritálják. Ha egy iskolában sok minden nincs rendben, azzal ilyen esetekre adunk okot, mert az autista ilyenkor állandóan tökéletlen dolgokkal konfrontálódik. Számítani lehet rá, hogy az autista előbb-utóbb a maga módján kiiktatja a környezetéből a tökéletlen dolgokat, amit sokszor nem is lehet megállítani sem. Nagy a veszélye annak, hogy a környezet csak az eredményt veszi észre, a kiváltót nem ismeri fel, és értetlenséggel reagál. Legyen rendezett és rendben tartott az autista iskolai környezete, azaz a tanterem és azok a helyiségek, amelyeket használ. A tiszta, világos formák és színek segítenek abban, hogy az autista figyelmét minél kevesebb dolog terelje el. A tanterem legyen világos szerkezetű és rendes. Az építészeti kialakítás és berendezés olyan legyen, hogy ne adhasson okot kellemetlen reakciókra. Az autista gyerekek egyébként gyakran nevelik is a környezetüket, mint pl. az alábbi esetben:

Egy autista gyereknek az volt a szokása, hogy széttaposson minden földön heverő krétát. Rövid idő múlva a tanárok elkezdtek ügyelni arra, hogy a földre ejtett krétát ne hagyják ott, amikor kimentek a tanteremből. Egy másik autista gyerek összegyűjtötte a gyerekek szanaszét hagyott uzsonnás dobozait, és kiürítette az üdítős dobozaikat. A gyerekek hamarosan rászoktak arra, hogy elrámolják az uzsonnájuk maradékát, mielőtt kimennek játszani.

Ültetés

Az autista számára nagyon fontos, hogy hol ül a tanteremben. Mivel semmi szín alatt nem fogja a már neki kiosztott helyet elcserélni, jó előre meg kell gondolnunk, hogy hová ültetjük. Az autista szemével kell néznünk a dolgokat, fel kell ismernünk az összes lehetséges problémát, és a hely kiválasztásánál ezeket a szempontokat figyelembe kell vennünk. Ha jól választunk ülőhelyet az autista gyereknek, számos kudarchelyzetet megelőzhetünk. Az alábbi szempontokat fontos figyelembe vennünk:

Útvonalak

Az ülőhely megválasztásánál azokat az útvonalakat is figyelembe kell venni, amelyeken az autista a mosdóhoz, a papírkosárhoz, az ajtóhoz vagy a táblához közlekedik. Minél több helyen keresztezi ez az útvonal a többi gyerek által használt útvonalakat, annál több konfliktusra kell számítanunk. Mivel az autizmus egyfajta kommunikációs zavar is, némely autista nem tudja verbálisan kifejezni, ha a másik gyerek túl közel jött hozzá, és ezért a szituációt a maga módján oldja meg: odébb löki a másikat. Hogy idejekorán felismerjük a lehetséges problémákat és nehézségeket, szükségünk van a már említett perspektívaváltásra, a dolgokat az autista szemével kell látnunk. Az alábbi példából látszik, milyen nehéz is ez:

Egy iskolai kiránduláson Michael, egy autista osztálytársaival együtt meglátogatott egy lóistállót. Michaelt a többiek elfogadták, de egy kicsit féltek tőle, mert a konfliktusokat nem mindig tudta verbális eszközökkel megoldani, ezért egyszeregyszer előfordult, hogy egy másik gyereket fellökött, vagy pofonvágott. Ez a tartás azonban megteremtette a számára szükséges távolságot, és megóvta őt attól, hogy kicsúfolják. A tanárok, akik tisztában voltak ezzel, a kirándulás alatt mindig szemmel tartották őt. Amikor megérkeztek az istállóhoz, a felfordulásban nem vették észre a tanárok, hogy Michael másokhoz hasonlóan kiment a mosdóba. A mosdó borzasztó szűk volt, és tele volt gyerekekkel. A gyerek, aki mit sem sejtve éppen a WC-n ült, elfelejtette bezárni a WC-ajtót. Michael benyitott, és a foglalt WC-re a maga módján reagált: megfogta az ott ülő gyereket és kilökte, hogy magának helyet csináljon. A gyerek megdöbbenésében egy hangot sem szólt…

Ilyen és ehhez hasonló helyzetek még akkor is előadódhatnak, ha az autistákkal vannak szakemberek. Elég egy pillanatnyi oda nem figyelés, és megvan a baj. Ha van egy ilyen gyerek az osztályban, a tanárok közül valamelyiknek felügyelnie kell a mellékhelyiség használatát.

Egyéb helyek és helyiségek

A tanterem mellett más helyiségek is fontosak minden iskolás számára. Az általános iskola alsó tagozatában viszonylag kevés ilyen helyiség van. A felső tagozatban azonban már nem csak egy teremben folyik a tanítás. Ha végignézzük egy felső tagozatos napját, látjuk, milyen gyakran kell a gyerekeknek termet váltaniuk: matekóra a matekteremben, nyelvóra a nyelvi laborban stb. Az autistának úgy tudunk segíteni ebben a helyzetben, ha mindig az a csoport marad az osztályteremben, amelyikben ô van. Így megmarad neki a biztonságos, megszokott hely, melyet olyan sok szempont figyelembevételével választottunk, és nem borul fel a nyugalma. Azt a problémát is megelőztük ezzel, hogy a gyereknél ott legyen a megfelelő felszerelés. Az állandó tanteremváltás még az egészséges gyerekeknek is problémát okoz.

A ruhatári öltözőnek is külön figyelmet kell szentelnünk. Az autista helye mindig ugyanaz kell legyen. Ha ezt nem tartja valaki tiszteletben, az könnyen konfliktushoz vezethet. A reakciók nagyon különbözőek lehetnek. Némely autista gyereknek problémát okoz, hogy odamenjen a ruhatári helyéhez, ha látja, hogy valaki más már van ott. Tanácstalanul mászkál föl-alá az öltöző előtt, mert nem rendelkezik megfelelő stratégiával a konfliktus megoldására. Egy hozzáértő kísérő könnyen megoldhatja a problémát, sőt a többi gyerek is hamar megtanulja ezt a szerepet. A segítségnyújtás lehet egy direkt: „Gyere, odajövök veled a helyedre, és segítek neked”, avagy egy indirekt akció: „Kérlek, engedd Pétert a helyére!” Ha egy másik gyerek foglalja el az autista gyerek helyét, kezdetben segíthet a pedagógus úgy is, hogy azt mondja: „Látom, foglalt a helyed. Gyere, megkérjük Hansit, hogy tegye szabaddá.” A cél mindenképpen az, hogy a gyerek eljusson odáig, hogy maga verbalizálja a szituációt. Érdemes egy rövid mondatot trenírozni, mondjuk: „Kérlek, engedj ide.” Sokáig eltarthat, míg az autista magától használja ezt a mondatot. A segítségnyújtás lényege abban van, hogy megtanítsuk a gyereket segíteni önmagán. A pedagógus eközben a különböző struktúrákat és összefüggéseket megismerve, megoldási stratégiákat mutat be, apránként leépíti a közvetlen segítséget, ezzel párhuzamosan az autista cselekvési kompetenciája nő.

A ruhatári öltözős problémához hasonló adódhat a tornatermi öltözőben is. A ruhatártól eltérően, ahol fix helyeket lehet kijelölni, és névtáblával ellátni, itt nem lehetséges a feliratozás, hiszen ezt a helyiséget a többi osztály is használja. Fontos ezért elmagyarázni a többi gyereknek, mennyire fontos az autista gyereknek, hogy mindig ugyanazon a helyen öltözhessen át, és meg kell kérni őket, hogy azt a bizonyos helyet mindig tartsák számára szabadon.

Tagolás és struktúra

Az autistáknak szabályokra és struktúrákra van szüksége. Nekik, akiknek a léte számunkra oly kaotikusnak tűnik, azért van szüksége ezekre, hogy a mi számunkra kaotikus világunkban eligazodjanak. Ha egyszer ezek a szabályok megvannak, semmiképp nem akarnak tőlük eltérni. Ez olykor odáig megy, hogy nem hajlandóak új ruhákat felvenni, vagy csak bizonyos ételeket hajlandók megenni, amelyek azonban mindig ugyanúgy kell kinézzenek. Az egyik pizza nem ugyanolyan, mint a másik. Ez azonban nem azt jelenti, hogy mindennek és mindenkinek csak az autistákhoz kellene igazodnia. Sokkal inkább az a cél, hogy felkészítsük az autistákat egy-egy megváltozott szituációra. Előre tisztázzuk, milyen változásokra kerülhet sor, és ez miért van így. Az időfaktor figyelembevételével – az autistáknak több időre van szüksége ahhoz, hogy a beérkező ingereket (üzeneteket) feldolgozzák – az ilyen szituációk tagolhatók és leküzdhetővé tehetők. Nem szabad gyors egymásutánban több különböző választási lehetőséget nyújtani. Azzal az autistáknál azt az érzést kelthetjük, hogy egyszerre mindegyik variációt meg kell valósítania. A pedagógus kiválasztja a megoldást, és idejében bemutatja a változást. Az ehhez szükséges lépések is tanulhatók és trenírozhatók. Ez azt jelenti, hogy az autista is tud alkalmazkodni a változásokhoz, de ezt az alkalmazkodást meg kell tanulnia. Ezt a tervezés során figyelembe kell venni. Még az első találkozás előtt ki kell dolgozni a struktúrákat. Két területet kell figyelembe venni:

Rendszabályok

Itt azokat a külső struktúrákat kell rögzíteni, amelyekhez a gyerekeknek kell magukat tartani. A tanári karban tartott előkészítő megbeszélések során gyakran kiderül, milyen értelmetlen egyik-másik meglévő szabály, de az is, milyen sok, különböző embernek érdeke, hogy dolgokat szabályozzon. Nagyon fontos ezért, hogy a rögzítendő szabályokban a tanárok egyetértsenek, így mindannyian vállalják őket. Érdemes a szabályokat megbeszélni, és előre egyeztetni, hogy mi a teendő akkor, ha valaki megsért egy szabályt. Mivel elsősorban olyan szabályokról van szó, amelyeket a gyerekeknek kell betartania, belátható annak fontossága, hogy a szabályt minden tanár ésszerűnek tartsa. Nem mindig ésszerű a gyerekeket bevonni a szabályalkotásba. Itt is megmutatkozik, hogy minél jobban tudja egy pedagógus, hogy mi a cél, amit el akar érni, annál könnyebben fogja megtalálni a hozzá elvezető utat. Egy világos, elfogadható szabályrendszer feltételei: ésszerűség és a lényegre szorítkozás. Fontosnak számít az az üzenet is, mely szerint: Vannak speciális szabályok is. A perspektívaváltás képessége ebben az esetben is segít az adekvát látásmód megtalálásában.

Az osztály nagysága és összetétele

Az autista gyerekkel intenzív fejlesztőmunkára van szükség, ezért az osztálylétszám nem lehet túl magas. 15-20 főnél semmiképp se legyen magasabb. Minél alacsonyabb az osztálylétszám, annál jobb. Kiemelten fontos az osztály összetétele is. Nem a speciális igényű gyerekek száma a mérvadó, hanem a speciális igényük milyensége. Nem szabad elfelejteni, hogy az osztály minden tanulóját megilleti, hogy fejlesszük, minden gyerek azért van ott, hogy valamit megtanuljon, s a tanulásban örömét lelje. Ez az integrálandó gyerekekre is érvényes. Az integráció célja az kell legyen, hogy a megfelelő követelmények révén fejlesszük a gyereket. Ésszerű, ha a gyerekek képességei egy sávszélességben vannak, ha nincsenek extrém különbségek. Ellenkező esetben az integrációs törekvések alibi cselekvésnek tűnhetnek. Minél különbözőbbek egy osztály tanulói, annál nagyobb rátermettségre van szükség a tanár részéről, annál rugalmasabbnak és empatikusabbnak kell lennie. Kedvező az osztályba különböző igényű integrálandó gyerekeket keverni. Nem ésszerű, ha az integrálandó gyerekeknek ugyanaz a problémája, mert úgy az osztály könnyen kettészakad. Abban az osztályban, amelyikbe az autista gyereket szeretnénk integrálni, nincs helye a „pszicho-motorikusan gátolatlan” gyerekeknek. (KIPHARD*, 1994. 147. old.) Ezek hypermotilitásos* gyerekek (nyughatatlan mozgás), illetve olyanoknak, akiknek az elsődleges problémája az agresszivitás. Ernst J. KIPHARD motopedagógus*, aki nagy tapasztalattal rendelkezik a viselkedés-zavarok kezelésében, és mototerápiájában, 25 év klinikai tapasztalatát írja le, a hypermotilitást az időegység alatti motorikus funkciók fokozódásaként definiálja. Ezek a rendkívül gyors, kapkodó, iránytalan, céltalan, diffúz, kényszerű mozgáskisüléseknél egy belső pszichokinetikai* felfokozott izgalmi állapotról és egyidejűleg a külső ingerekkel szemben megnövekedett reakciókészségről van szó. (KLAGES*, 1963.) A hipermotilitás tünetei a fáradhatatlan és egyben improduktív ide-oda mozgás, csúszkálás, billegés, lápdobogás, kalimpálás a legfinomabb önkéntelen arcrándulásokkal kombinálva. A motorikus nyugtalanságot és az ezekre a gyerekekre jellemző ingerszelekciós gyengeséget gyakran megtaláljuk viselkedészavaros gyerekeknél is. Különösen óvodás és alsó tagozatos korban túlsúlyban vannak agytörzsből érkező neurológiai izgalmak. Az agykéreg, mint fölérendelt vezérlőszerv csak nyolc éves kor körül lesz olyan fejlett, hogy az izgalmakat és gátlásokat egyensúlyban tudja tartani. Mivel az iskolakezdéskor ez a neurológiai folyamat épp csak elkezdődik, a nyugton ülés kényszere természetellenes túlterhelést jelent a gyerekek számára. A gyerek még nem tudja erős mozgás késztetését kontrollálni. (KIPHARD, 1994. 147. old.) A céltalan hyperaktivitás az agresszív-motorikus kisüléseivel nagy feladat elé állítja a tanárokat. A motorikus nyugtalanság ráadásul negatívan befolyásolja a koncentrációképességet, amiből nem elégséges iskolai teljesítmény következik még alapvetően értelmes gyerek esetében is. A hiperaktív és az autista gyerek közös tanításából az adódhat, hogy a hiperaktív gyerek viselkedése annyira megzavarja az autistát, hogy utóbbit nem lehet az osztályban tanítani. Mivel az autista gyereknél az észlelésszelekció biológiai védőmechanizmusa nem működik, minden optikai és akusztikai inger akadály nélkül elhalad az észlelések szelekciójáért felelős filter mellett, amely Schopler* (1962.) és Rimland* (1964) nézete szerint az agytörzs retikuláris* formációjában keresendő. Ezáltal az agy olyan ingertúlterhelésnek van kitéve, hogy az egész szabályzó rendszere összeomlik. Az autisták félelem- és dühkitörései egy-egy utolsó kísérlet arra, hogy a kaotikusnak megélt környezeti benyomásoktól megszabaduljanak. (Kiphard, 1994. 82. old.)

Az agresszió a félelem leküzdésének egyik formája. A támadó jellegű tetteivel a gyerek a fokozott egzisztencia- félelmeit akarja elnyomni. (ADLER, 1908) Az agresszió tehát menekülés előre, míg a gátlásos gyerek a visszavonuló menekülést választja. Mindkettő félelemhárító reakció. A félelem visszavonulásra vagy vakmerő támadásra indíthat. Lehet, hogy a támadás is a vélt fenyegetettség elhárítását szolgálja. Az agresszív gyerekeknek nem áll rendelkezésre normális emocionális-szociális viselkedésminta, a támadás-ellentámadás ördögi köréből nem tudnak kiszabadulni. Mivel gyakran nincsenek egészséges gátlásaik, minden iskolatársuk potenciális áldozat. Így az autista gyerek is. Ha az autista gyerek agresszív támadásoknak van kitéve, több faktorra kell ügyelni:

Első találkozás

Utaltunk már arra, mennyire fontos az, ahogy a másikhoz közeledünk. Az iskola rendszerében azért lehet ez az első találkozás a gyerekekkel és szüleikkel döntő fontosságú, mert ez a kiindulópontja egy fejlődésnek. Ha jól megtervezzük ezt a találkozást, már itt lehetőség van a finombeállításokra.

Az autista gyerek

Ha minden felsorolt szervezési előkészületet megtettünk, jöhet a következő lépés, az első találkozás az autista gyerekkel. Kedvező, ha e találkozás alkalmával a gyerek nem kell elhagyja megszokott környezetét. Alkalmas erre egy látogatás az eddigi iskolájában, vagy az óvodában. A látogatás célja, hogy minél több mindent megfigyeljünk. Milyen a környezet kialakítása, hogy viszonyul az autista gyerek a többiekhez és a pedagógushoz, hogy viselkednek utóbbiak. Természetes, hogy a leendő tanárok bemutatkoznak a gyereknek. Nem szabad csalódottnak lennünk, ha a gyerek látszólag semmilyen érdeklődést nem mutat irányunkba. Gondoljunk mindig az autisták egyik legalapvetőbb tulajdonságára: nem akarnak semmiféle változást. Ennek ellenére érdemes meghívni az autista gyereket az új iskolába, egy a szülőkkel előre egyeztetett időpontban. Jó, ha ezen a találkozón ott van az összes kolléga, akik a gyerekkel foglalkoznak majd. A következő látogatás alkalmával az autista gyerek megismeri az iskolát. A szülőkkel és a gyerekkel együtt járjuk be az iskolát, magyarázzuk el értelmesen az egyes helyiségek funkcióját. Fontos, hogy a magyarázataink a gyerek számára érthetőek legyenek, még akkor is, ha látszólag nem érdekli őt az, amit mondunk. Szólítsuk meg mindig újra a gyereket, és figyeljük reakcióit! (v. ö. 11.2.1) Hogy ez a találkozás és az ezt követő találkozás az egész osztállyal elegendő előkészületnek bizonyul az őszi iskolakezdésre, az az autista gyerektől függ. Adott esetben elképzelhető, hogy több látogatásra is szükség van. Az első napokra ki kell dolgozni a szülőkkel közösen egy stratégiát. Ha szükséges, illetve ha szülők úgy kívánják, lehetővé kell tenni számunkra, hogy ebben a nehéz átállási időszakban elkísérhessék a gyereket, hogy mellette állhassanak. Ez a kezdeti segítség – gyerektől függően – egy-két óra, vagy néhány nap lehet, de lépésről lépésre le kell építeni. A megfelelő mértéket a tanárok és a szülők érzése szerint kell megtalálni.

Az osztály

Az iskolaév utolsó hetében, tehát röviddel a nyári szünet előtt hívjuk meg az egész osztályt. A gyerekek számára sokkal könnyebb lesz ősszel az iskolakezdés, ha már a szünet előtt tudják, mi vár rájuk. Ez a találkozás a leendő tantermükben legyen. Ésszerű, ha a találkozó elején jelen vannak a szülők is, kezdjük az őket is érintő információk átadásával. Így a gyerekeknek van egy kis ideje, hogy megszokják a környezetet, mielőtt szüleik kimennének. A szülőknek tegyük lehetővé, hogy egy másik helyiségben, egy kávé vagy tea mellett, kényelmesen várakozhassanak gyerekeikre. A délután programját úgy kell kialakítani, hogy a tanároknak is lehetősége legyen a gyerekeket megismerni, de az elsődleges cél az, hogy a gyerekek ne érezzék majd idegennek az iskolát, a tanárokat és a többieket. Játszhatunk egymás megismerését szolgáló játékokat, megismerkedhetünk közösen a tornateremmel, a technikateremmel, az öltözővel, a titkársággal, a filmszobával, a kerttel, udvarral stb. Fontos, hogy a tanárok vegyék maguknak az időt és fáradságot, hogy miután elmentek a gyerekek, a szerzett benyomásokat és tapasztalatokat megosszák és megbeszéljék egymással. Egészítsük ki a „kartonokat”, melyeket már létrehoztunk, a találkozás alkalmával megszerzett információkkal és benyomásokkal.

8.2.5. A szülői értekezlet

Az első szülői értekezletet nagy gonddal kell megtervezni. Itt a következő évek közös munkáját alapozzuk meg. Mint tanár legyünk tisztában azzal, hogy mind az egészséges gyerekek, mind az integrálandó gyerekek szülei televannak aggodalommal és bizonytalansággal. Mivel Ausztriában az integráció csak néhány éve működik, nem valószínű, hogy találkozunk olyan szülőkkel, akiknek már van tapasztalata sikeres integrációval kapcsolatban. Ezért nagyon óvatosan kell a témát megközelíteni, arra azonban nem adhatunk lehetőséget, hogy az integrációt bárki is vita tárgyává tegye. Fontos az együttgondolkozás a szülőkkel, bizonyos alapfeltételek azonban megmásíthatatlanok. Mindenkinek az aggályait és félelmeit komolyan kell venni, de a kölcsönös tisztelet és elismerés aspektusa alatt. Fontos, hogy mindenki: szülők, gyerekek és tanárok megértsék, hogy egy közös projektről van szó, melynek sikeréért egy kicsit mindenki felelős. Sajnos azonban elégtelen tájékoztatás esetén számolnunk kell azzal, hogy egyes szülőket meg kell győznünk. Ésszerű minden szülőt tájékoztatni minden gyerek különleges szükségleteiről és sajátságairól, hogy megismerjük hozzáállásukat és gondolkozásmódjukat, s hogy jobban megértsék az idegen gyereket is. Fel kell keltenünk a szülők érdeklődését a többi gyerek iránt is, hogy a másik gyerek igényeit is vegyék észre, ne csak saját gyerekükre irányuljon a figyelmük. Ezt a célt csoportdinamikai módszerek bevetésével érhetjük el. Két-két gyerek szülei kapnak néhány perc felkészülési időt, majd be kell mutassák a másik gyereket. Hasznos lehet megadni azokat a kérdéseket, melyekre feltétlenül szeretnénk választ kapni, de biztosítsunk kellő mozgásteret a szülőknek, hogy maguk dönthessék el, mennyit szeretnének a másik gyerekről megtudni, illetve mennyit szeretnének gyerekükről elmondani. El kell kerülnünk azt, hogy csak az integrálandó gyerek szülei osszák meg a többiekkel a családdal és a gyerekkel kapcsolatos információkat, a többiek pedig hallgassanak. Így a kölcsönösség tényezőjét teljesen figyelmen kívül hagynánk.

Ezen a találkozón könnyen tisztázhatjuk, milyen tapasztalatokkal és előzetes ismeretekkel rendelkeznek a szülők az integrációval kapcsolatban. A megbeszélés bármelyik szakaszában lehetővé kell tenni a kérdezést. Ennek a szülői értekezletnek az a célja, hogy mindenki úgy menjen haza, hogy úgy érzi, szeretne másokat megérteni, szeretne hozzájárulni az iskolai élet pozitív alakulásához. Ha ez sikerül, megteremtettük a sikeres közös munka alapjait.

Anton Diestelberger – Therese Zöttl

Tovább a következő fejezethez: A KAPCSOLATÉPÍTÉS FONTOSSÁGA

vagy vissza a STRUKTURÁLT TANÍTÁS ÉS TANULÁS tartalomjegyzékéhez


Jegyzetek

*dezolált Elhanyagolt és nyomorúságos voltával lehangoló, nyomasztó, elszomorító hatást keltő személy, dolog.

*hypermotilitás fokozott mozgásigény; hangulati ingadozás; ingerlékenység; ingadozó teljesítmény; fáradékonyság; koncentrációs nehézségek. A hiperaktivitás egyik pszichés tünete.

*motopedagógus a mozgás általános stimulálására és speciális mozgási problémák kezelésére is szakosodott tanár

*pszichokinetika olyan parajelenségek, amelyek nem észlelés, hanem hatás típusúak

*KIPHARD Ernst J. („Jonny“) Kiphard sportpedagógus, a német pszichomotorika atyja. Magyarul is megjelent könyve: Az ügyetlen gyerekek

*KLAGES Friedrich Konrad Eduard Wilhelm Ludwig Klages német filozófus, pszichológus, grafológus, a kézírás kutatásának teoretikusa.

*Schopler Eric Schopler professzor, klinikai gyermekpszichológus. (1927. február 8. - 2006. július 7.) Autista és rokon kommunikációs fogyatékos gyermekek kezelése és oktatása, azaz a TEACCH autizmus program társszerzője (Robert Reichler-el).

*Rimland Dr. Bernard Rimland (1928. november 15. – 2006. November 2.1) kutatásainak eredménye az autizmus biológiai megközelítése. Az Autism Research Institute alapítója, tőle ered a DAN! (Defeat Autism Now), azaz a Győzzük le az autizmust most! gondolata.

*retikuláris A retikuláris rendszer, más néven hálózatos rendszer az emlősök, így az ember agyában is az éberség és a figyelem szabályozását végző rendszer. Az agytörzsben helyezkedik el. A rendszer aktivitása létfontosságú a tudatosság fenntartásában. Sérülése permanens kómához vezethet.

*ADLER Alfred Adler (1870. február 7. – 1937. május 28.) osztrák orvos, pszichiáter, pszichológus, az individuálpszichológia mélylélektani irányzatának megalapítója, mely a gyermekként tapasztalt tehetetlenségből (testi, szervi kisebbrendűségből) és a szociális viselkedés visszautasításából indulhatott ki és eredhetett.

KOPP Sheldon Kopp (1929. március 29. – 1999. március 29.) pszichoterapeuta, többek között a Back to One: A Practical Guide for Psychotherapists c. könyv szerzője.


2019-10-04 00:00:00
Vissza
Bejelentkezés
 

Keresés