lepjunk.hu

Beszély

A Gergely Alexandra Emlékdíj Alapítvány 2018. április 22-i díjátadójára

Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Polgármester Úr! … Kedves Vendégek, Rokonok, Ismerősök, Jó-barátok! Tisztelt korábbi díjazottak!

Megtisztelő, hogy az előttem díjazottak példaértékű sorát én folytathatom. Köszönet érte mindazoknak, akik erre engem érdemesnek tartottak.


Elő-előveszem Szandra blogját –, gyakran könnyes lesz a szemem.

August Strindberg – svéd drámaírótól származó mondat jut ilyenkor eszembe:

„Senkit ne irigyelj, mert nem tudhatod, vajon az irigyelt csendben nem titkol-e valamit, amit te – cserélve vele – nem szeretnél átvenni.”

Szasz is ezt üzeni, csak más, az ő életigenlő küzdelmének szemszögéből: „Szívesen cserélnék bárkivel (aki szegény / buta / csúnya), BÁRKIVEL, aki egészséges!"

Nehéz szavakkal leírni mindazt, amire jóformán nincsenek elfogadható szavak. Aminek leírására csak kimondhatatlan érzéseink vannak, és érzéseink olykor annyira különböző mélységűek, és leírhatatlanok.

Hogyan írhatjuk le szavakkal, amit egy édesanya érez, ha elveszíti gyermekét? Nem először találkoztam ilyen megrázó történettel, amely közelről érintett már. Amihez valamilyen módon életem során én is kapcsolódtam.

De mit keresek én itt SZASZ történetében, töprengtem napokig, miután Éva telefonon felhívott, és elmondta az Alapítvány megtisztelő döntését. Utána még néhány telefon, időpont-egyeztetés és személyes találkozó vele, aminek során megkaptam ajándékba SZASZ-ról szóló könyvét is. Nekiláttam. Óvatosan. Bizonytalan, remegő szívvel. Kerestem a közös vonásokat, jellemzőket, a kapcsolódási pontokat Szandri fájdalmasan gyönyörű történetével, mint ahogyan ezt az egy évvel ezelőtti díjátadón dr. Mannheim Viktória is oly fontosnak tartotta megemlíteni.

És ahogy haladtam oldalról-oldalra, úgy tűntek elő a sorok közül a hétköznapi emberek, mindannyiunk közös gondjai, bajai, örömei, bánatai.

Ha olvasok, vagy filmet nézek, szinte összenő a szívem a főhőssel, együtt érzek, együtt örülök vagy szenvedek vele. Vidám és megrázó történetekkel egyaránt, és Szandrit, ezt a hős kamaszt, szívembe zártam örökre.

Megtaláltam az egyértelmű kapcsolódási pontokat.

Tökéletesen azonosulni tudok, a szerző, a szülő lelki állapotával, aki minden egyes mondat, minden egyes szó leírásakor átérzi – mert jómagam is így küzdöttem saját könyvem írása során –, hogy legyőzhetetlennek mutatkozó erők hatalmával kell szembeszállnunk.  Ismét egy fontos, láthatatlan, lélektől lélekig ható kapcsolódási pont.

Nem tudom, mennyire vagyok példaértékű, hétköznapi ember, de segíteni önzetlenül mindig is szerettem. Jobb adni, mint kapni." (Ahogyan ezt az Apostolok cselekedetei 20. fejezetében olvashatjuk: „Nagyobb boldogság adni, mint kapni.”) És – milyen csodálatos – Szandri ugyanígy gondolta, ahogyan ez édesanyja, Anyci, lánya történetét leíró könyvéből is egyértelműen kiderül. Más szemszögből – Kozma atya szavaival élve: „Az ember igazi lehetősége a másik ember.”

„Ez a betegség megtanította nekem, hogy az ÉLET a legfontosabb!” – írja Éva. Mert az élet él, és élni akar, és ha egy élet során csupán annyi adatik meg, mint Szandrinak, akinek élete, mint „gyertya a szélben” oly korán ellobbant, akkor is hihetetlenül sokat tanultunk tőle. És tanulunk tőle a mai napig. Megtanulhatjuk a lelki fejlődés lehetőségét, amit ő a test erőtlenedésével párhuzamosan, sőt, azzal szembefordulva fejlesztett. Mert az élet él, és élni akar. Bennünk, itt maradottakban él tovább, ez az a folytonosság, amit ránk bízott, mert Szandrinak hatalmas akaratereje és élni akarása volt.

„Az embernek képeznie kell az önismeretét, és fel kell ismernie, hogy mi az, ami egyáltalán előtte állhat. Mi az, amit sorsában hordoz, mi az, amire ő teremtve van. A reménységet ehhez képest kell maga előtt tartania. Az igazi remény… sohasem alapulhat hazugságon.” mondta Jókai Anna egy interjúkötetben.

És SZASZ az utolsó pillanatig képezte önismeretét, minden szava, cselekedete őszinte volt, felismerte mi a sorsa, és joggal remélhette, hogy kérése, amit utolsó szavaiban megfogalmazott, megvalósul. Mert: Emberi törvény kibírni mindent és menni tovább, akkor is, ha nem élnek már benned remények és csodák.” (E. Hemingway) Szandri, mikor felismerte és már tudta, hogy ő már nem fogja azt a „sokkal jobb könyvet” erről a betegségről megírni, ezt kérte: „Anyi, ígérd meg, hogy megírod helyettem …!”

Van egy általam kedvelt dal a Kormorán együttestől, ami a Lovak álma albumukon hallható: Egy angyal mindent lát. „Fenn a felhők szélén, egy angyal mindent lát” – így szól a refrén. Látja a gyermekeket, mint színes ceruzákat, ahogyan az életet írják, de még kicsi, hegyezetlen színes ceruzák.

Szandri csodásan finomra hegyezett, sokszínű ceruza volt, aki korához képest hamar felismerte a lényegeset, a fontosat, az értékeset az életben: ezt hagyta ránk örökségül. Ez a hagyatéka. Egy érett személyiség hagyta ránk, hogy mi a lényeges, a fontos, az értékes. Igen, egy érett személyiség hagyta ránk kötelező érvényű örökségként.

„Ő észrevette azt is, amit más nem, ő fantáziát látott abban, amiben más nem, ő másképp ítélte meg a világot, mint sok kortársa.” – olvashatjuk Anyci szavait arról, milyen is volt, akit a Teremtő oly korán elhívott közülünk. Vajon miért?

Elhívta közülünk, mégis itt van velünk:  immár 11-ik alkalommal kerül sor a díjátadóra, és egyre többen vagyunk, akik szívünkbe zárjuk emlékét, és teljesítjük a hétköznapi emberek feladatát, felismerve az igazi lehetőséget a másik emberben. Példánkat a jóakaratú emberek megértik. Igazi reményünk, hogy követik, ha tán nem is azonnal, de talán az anyagba süllyedt, sorsával megbékélni még nem tudó ember is előbb-utóbb ráébred létének hazug állapotára. Felismeri mindazokat az értékeket, a fontosat, a lényegeset, amit Szandri oly korán felismert, sorsában hordozott, és sokan követik majd példáját, és egyre többen lesznek érdemesek a Gergely Alexandra Emlékdíjra, ami nagy felelősséget rak vállunkra. Használjuk ki az igazi lehetőséget, a másik ember iránt érzett felelősséget, és ne gondoljunk sohasem arra, hogy bárkivel is cserélnünk kellene. Tiszta szívből kívánom: ezt soha ne érezzük.

Végezetül hadd köszönjem meg az Alapítványnak, a díj átadójának, Évának e bensőséges ünnepség megszervezését, a dalokat, köszönet az előadóknak, köszönet az Autisták Országos Szövetsége elnök asszonyának, Kővári Editnek a rendezvény támogatásáért. És végül, de nem utolsó sorban köszönet feleségemnek, hogy az elmúlt évek, évtizedek nehézségeit együtt küzdhettük le és kitartott mellettem.

Köszönöm, hogy eljöttetek és meghallgattatok!

Budapest, 2018. április 22-én

Kocsis Alajos


 

„Rövid élete nyomot hagyott itt a Földön” (Anyci 2018. április 20-án SZASZ születésnapján)


2018-05-09 00:00:00
Vissza
Bejelentkezés
 

Keresés