lepjunk.hu

Ritkák a gyerekkori védőoltások miatti súlyos reakciók

A hatévesnél fiatalabb gyerekeknek adott, összesen 11 oltóanyagot tanulmányozták.


Igen ritkák a gyermekkori védőoltások által kiváltott súlyos reakciók – erősítette meg egy új elemzés, amely szerint a vakcináknak nincs közük a leukémiához, az MMR-oltás nem okoz autizmust, ellenben ha a nem oltott gyerekek elkapják a vakcinákkal megelőzhető betegségek valamelyikét, életminőségüket rontó szövődmények is sújthatják őket.

Bár a védőoltásoknak döntő szerepük volt abban, hogy megszabadították az emberiséget több fertőző betegségtől, a létezők ellen pedig védelmet nyújtanak, mégis nőtt a gyermeküket az oltásoktól féltő szülők száma az utóbbi években. Ugyanakkor összefüggés van az oltatlan gyermekek számának növekedése és például a kanyarójárvány egyesült államokbeli kitörése között – idézte a LiveScience tudományos-ismeretterjesztő portál a Pediatrics szaklapban megjelent tanulmányt.

Az amerikai Orvostudományi Intézet (IOM) korábban megvizsgálta nyolc vakcina biztonságosságát, és a súlyos oltási reakciókat rendkívül ritkának találta. Az új kutatás, amelyet a RAND nonprofit kutatóintézet munkatársai végeztek, értékelte az IOM-kutatás óta eltelt időben született tanulmányok adatait, és megvizsgálta további vakcinák mellékhatásait.

Hat év alatti gyerekeknek adott, összesen 11 oltóanyagot tanulmányoztak: a diftéria, a tetanusz és a szamárköhögés ellenit (DiPerTe), a hepatitis B és A, az influenza, a meningococcus, az MMR (kanyaró, mumpsz és rubeola), a bárányhimlő, a haemophilus influenzae-b (Hib), a pneumococcus, a rotavírus és a gyermekbénulás (polio) elleni vakcinákat.

Nem találtak semmiféle kapcsolatot az oltások és a leukémia, az MMR és az autizmus, a hepatitis B és a szklerózis multiplex között, a Hib nem váltott ki súlyos reakciókat.

Igen ritkán, de előfordultak mellékhatások. A rotavírus elleni RotaTeq egymillió beadott adagja után 15 súlyos, az oltással kapcsolatos bélbántalmat jelentettek, a MMR-ből 3000-4000 oltásra jutott egy lázgörcsös eset.

2014. július 3., csütörtök 07:51 , forrás: MTI, szerző: PÁ

Lásd még: Kötelező immunitás


2014-07-03 08:41:15
Vissza
Bejelentkezés
 

Keresés