lepjunk.hu

Lev Tolsztoj: Feltámadás (Idézetek)

(Лев Николаевич Толстой Воскресение)

Európa könyvkiadó Kárpátontúli területi kiadó - Budapest - Uzsgorod 1961

Dimitrij Ivanovics Nyehljudov hercegről:

Akkor becsületes, önfeláldozó ifjú volt, kész lelkesedni minden igaz ügyért; most pedig romlott, rafinált és önző világfi lett, aki csupán élvezeteit hajszolta. Akkor titoknak érezte isten szép világát, s lelkesen, elragadtatott áhítattal próbálta megfejteni ezt a titkot; most minden világos és egyszerű volt ezen a világon, mindent azok az életfeltételek, azok a társadalmi körülmények határoztak meg, amelyek között élt. …már nem önmagának hitt, hanem a többieknek, környezetének. Azért nem hitt már önmagának, s azért kezdett a többieknek hinni, mert a maga meggyőződése szerint élni túlságosan nehéznek bizonyult. Amíg magának hitt, a felmerülő kérdések legnagyobb részét nem könnyű örömöket hajszoló állati énjének javára kellett eldöntenie, hanem majdnem mindig ellene; amióta másoknak hitt, azóta nem is volt mit eldönteni, minden már eleve el volt döntve, mégpedig mindig lelki énje ellen, az állati énje javára. Mi több: amíg a maga meggyőződése szerint élt, a többiek mindig elítélték, amióta pedig másoknak hitt, minden tette környezetének helyeslését vívta ki. (Lev Tolsztoj: Feltámadás – Első rész 13)


„Gondoljanak rólam az emberek, amit akarnak; őket áltathatom, de önmagamat nem áltathatom!” (Lev Tolsztoj: Feltámadás– Első rész 28 – Nyehljudov gonolata)

Az olyan ember, akit a sors és a maga bűne-botlása bizonyos – akármilyen ferde és aljas – helyzetbe hoz, olyan világnézetet alakít ki magában, amelynek segítségével helyzetét jónak és tiszteletre méltónak láthatja. E világnézet megszilárdítására mindenki ösztönösen tartja magát ahhoz a körhöz, amelyben érvényesnek ismeri el az ő nézeteit a világról, az életről s benne elfoglalt helyéről. Csodálkozni szoktunk rajta, ha a tolvaj kérkedik ügyességével, a prostituált romlottságával, a gyilkos kegyetlenségével. De csupán azért csodálkozunk rajta, mert ezeknek az embereknek a köre, atmoszférája korlátozott, és – főként – mert kívül állunk rajta; de vajon nem ugyanazzal a jelenséggel állunk szemben a gazdagoknál, akik kérkednek gazdagságukkal, azaz a rablási készségükkel, vagy a hadvezéreknél, akik kérkednek győzelmeikkel, azaz gyilkosságaikkal – vagy az uralkodóknál, akik kérkednek hatalmukkal, azaz erőszakosságukkal? Ha nem vesszük észre, hogy ezekben az emberekben önhelyzetük igazolására mennyire eltorzultak az életről, a jóról meg a rosszról alkotott fogalmaik, akkor csak azért nem vesszük észre, mert az effajta torzult nézetekkel rendelkező emberek köre tágasabb, és mi magunk is közéjük tartozunk. (Lev Tolsztoj: Feltámadás – Első rész 44)

A legelterjedtebb és legáltalánosabb tévhitek egyike, hogy mindenkinek megvannak a maga határozott sajátságai; van jó és rossz ember, okos és buta, erélyes és tehetetlen, és a többi. Az emberek nem ilyenek. Annyit bárkiről állíthatunk, hogy többször jó, mint rossz, többször okos, mint ostoba, többször erélyes semmint tehetetlen vagy megfordítva; de nem lehet igaz, ha az egyik emberről azt állíjuk jó vagy okos, a másikról pedig, hogy gonosz vagy ostoba. Pedig többnyire így osztjuk fel az embereket, s ez merőben téves. Az emberek olyanok, mint a folyók: a víz mindegyikben víz, egy és ugyanaz, de mindegyik folyó az egyik helyen keskeny, a másikon sebes, hol széles, hol csendes, hol tiszta, hol hideg, hol zavaros, hol langyos. Ugyanígy van az emberekkel is. Mindenki magában hordja az összes emberi tulajdonság csíráit, néha az egyik nyilvánul meg benne, néha a másik, s olykor egyáltalán nem hasonlít önmagához, holott ugyanakkor mégiscsak önmaga marad. Némelyeknél ezek a változások hirtelen mennek végbe. . (Lev Tolsztoj: Feltámadás – Első rész 59)

…mindaz, amit a világ fontosnak és jónak tart, az vagy jelentéktelen, vagy aljas, és mindez a fényűzés és csillogás régi, megszokott bűnöket takar, amelyek nem nyerik el büntetésüket, sőt diadalmaskodnak, s minden emberileg elképzelhető varázsos szépséggel ékeskednek. (Lev Tolsztoj: Feltámadás – Második rész 28)

Abban a pillanatban, amikor ki lehet jelenteni, hogy a világon bármi előbbre való az emberiesség érzésénél, akárcsak egy órára, akárcsak egyetlen kivételes esetben – akkor már nincs az a bűn, amelyet ne követhetnénk el embertársaink ellen úgy, hogy még csak bűnösnek sem érezzük magunkat. (Lev Tolsztoj: Feltámadás – Második rész 40)

Mit üzent Nehljudovnak a Biblia? ((Lk 20 9-17)

De nemcsak azt tudta és hitte, hogy e parancsolatok szerint élve az emberek elérik a számukra elérhető legfőbb jót; most már azt is tudta és hitte, hogy senki sem tehet egyebet, mint hogy teljesítse ezeket a parancsolatokat, mert ebben van az élet egyetlen célja, értelme, és minden legkisebb eltérés ettől olyan hiba, amely nyomban maga után vonja büntetését. Ez az egész tanításból következett, s különös világosan, találóan fejeződött ki a szőlőművesekről szóló példabeszédben. A szőlőművesek úgy képzelték, hogy a szőlőskert, amelybe a gazda kiküldte őket munkálkodni, az ő tulajdonuk, mindaz, ami benne van, őérettük van, az ő dolguk csak annyi, hogy élvezzél életüket abban a kertben, megfeledkezve a gazdáról, és meggyilkolva mindazokat, akik a gazdára és a gazda iránti kötelességükre emlékeztetik őket.

„Ugyanígy cselekszünk mi is – gondolta Nehljudov –, amikor abban az ostoba meggyőződésben élünk, hogy magunk vagyunk életünk gazdái, hogy az élet csupán élvezetünk céljára adatott nekünk. Pedig ez nyilvánvaló ostobaság. Hiszen ha ide küldettünk, akkor valaki akaratából és valami végre vagyunk itt. Mi pedig úgy képzeljük, hogy csak a magunk örömére élünk, és világos, hogy közben éppoly rosszul érezzük magunkat, mint az a munkás, aki nem teljesíti gazdája akaratát. A gazda akarata pedig ezekben a parancsolatokban fejeződik ki. Ha az emberek teljesítik ezeket a parancsolatokat, akkor már a földön eljő az isten országa, és az emberek elnyerik a legfőbb jót, ami osztályrészükül juthat.”

„Keressétek Isten országát és az ő igazságát, és a többi megadatik néktek. Mi pedig a többit keressük, és nyilvánvalóan nem találjuk.”

"Itt van tehát életem feladata. Alighogy véget ért az egyik, már megkezdődött a másik." (Lev Tolsztoj: Feltámadás – Harmadik rész 28)


Kapcsolódó írás ezen az honlapon: A Tízparancsolat


2014-02-28 00:00:00
Vissza
Bejelentkezés
 

Keresés