lepjunk.hu

Születésnapi gondolatok

Holnap Álmos 6 éves lesz. Holnaptól visszaszámítva 6 évvel ezelőtt kikívánkozott a nagyvilágra, 5 héttel az ideje előtt. 6 éve harmadszor is átélhettem a csodát, amikor belőlem lesz egy új élet. Féltett vágyaink, sok ki nem mondott álmunk, és a férjemmel legtitkosabb intim titkaink eredményeképpen 9 hónapig együtt voltunk nagyon szorosan, te meg én kicsi fiam. Vártalak, türelmetlenül, óvakodva, annyira féltőn, mintha éreztem volna, rád jobban kell vigyázni, mint az átlagos babákra...


Amikor megszülettél, más lett tőled a világ. Két testvéred, és apa várták itthon a hazajöveteledet, és amikor a doktor-néni a „ne féljen anyuka, ennek a kicsinek sokkal jobbak az esélyei, mint a koraszülött bátyjának volt” - (aki mostanra hetedikes nagyfiú) - szavakkal hazaengedett bennünket, én valahogy kételkedtem. De a veled eltöltött napok mindig új csodákat szőttek, gyönyörű voltál, kedves, és nekem nem is tűnt fel, hogy valahogy nem formálod a kicsi szádat, nem gőgicsélsz, mint a testvéreid annak idején, és a mozgásfejlődésed is lassú. De a kezed, az valami boszorkányosan ügyes volt, és amikor túl az első születésnapodon arra kezdted használni, hogy mindent megpörgess vele, akkor kezdek gyülekezni a viharfelhők felettünk. Bennem azonnal megszólalt a vészharang, súgva a rettegett „autizmus” szót, és így lett. Esőmanó lettél, immár végérvényesen. A mi gyönyörű, különleges kicsi kincsünk. Veled együtt lettünk összetartó család, tőled tanultuk meg, hogy miként lehet szavak nélkül kommunikálni, és hogy mi is az igazi önfeláldozás. A veled töltött átvirrasztott éjszakák csendjében hányszor gondoltam már, meddig lehet harag nélkül a végkimerülés határát súrolni? Meddig bírja az ember a végeláthatatlan problémákat elfelejteni egyetlen ölelésre, mosolygó tekintetre? A választ ma sem tudom. Hat éve vártalak nagyon, és ma eltemetem újra a vágyaim egy darabját. Szorosan összegöngyölöm, jól becsomagolom, nehogy egyszer ráakadj, és bántson majd, milyennek álmodtalak. 6 éve nem hallottam a szavad. Nem mondtad még sosem nekem: anya. Nem hallottalak mérgelődni, nem mondtál csúnyákat sem. Miért hallgatsz kisfiam? Mi az a kimondhatatlan teher, amit nem lehet szavakba szőni? Nem baj, én majd megvárom, míg elérkezettnek látod az időt. Türelmes leszek, és kitartó.
Holnap lesz tortád, amit - ahogyan 6 éve mindig- nem fogsz megkóstolni. Mi azért veszünk... És lesz pörgős propellerű helikopter, amilyet szeretsz. És ott leszünk neked mi, a családból mindannyian, hogy érezd, nekünk te így vagy a legkedvesebb. Drága, 6 éves kicsi kincsem.

B. Lipusz Andrea

Marcail, 2009. január 14.

Hasonló témájú írások:  Hangtalan kiáltás ill.  Hangtalan kérés


2010-02-19 00:00:00
Vissza
Bejelentkezés
 

Keresés