lepjunk.hu

Autista gyerekek lovagoltatása

Autista gyerekek lovagoltatása

Rétháti Györgyi, Tatár András, T. Laurencz Eszter: Autista gyerekek lovagoltatása során szerzett tapasztalataink

(Hippoterápia Gyógylovaglás és Lovastorna Alapítvány, Budapest)

Megjelent az Esőember II. évfolyam (1997) 2.-3. számában


A lovak hosszú időn keresztül elválaszthatatlan segítői voltak az embernek a mindennapi életben, a közlekedésben, a harcászatban. Napjainkban leginkább a sportban és szabadidőnk eltöltésében vannak segítségünkre.. Újabban szerepük nyílt az orvosi rehabilitációban, a mentálhigiénés gondozásban és a gyógypedagógiában is - lásd:[5].

A gyógylovaglás hazánkban sokak számára még teljesen ismeretlen fogalom. Nemcsak laikusok, hanem néha lovas szakemberek számára is nehezen elképzelhető a lónak mint gyó­gyászati és pedagógiai segédeszköznek, társnak a használata - lásd:[5].

A módszer a 60-as években Svájcból kiindulva kezdett elterjedni, bár a terápiás célú lovaglásról, illetve az ennek alapjául szolgáló tornáról már jóval korábbi említéseket is találhatunk. A lovastorna (idegen szóval voltizsálás) a lovassport egyik önálló szakága, melyben a versenyzők a futószáron vezetett, vágtázó lovon mutatják be gyakorlataikat - lásd:[5].

A legtöbb nyugat-európai országban a gyógylovaglásnak két önálló irányzata alakult ki, a hippoterápia (a görög hippo = ló szóból), és a gyógypedagógiai lovaglás. E kétféle módszerrel külön szövetségek foglalkoznak, egymástól szinte függetlenül. A hippoterápia egy fizioterápiás eljárás, mely döntően a ló lépés jármódjának mozgásimpulzusait, hátának háromdimenziós lengéseit használja fel, leggyakoribb indikációit pedig a centrális eredetű bénulások, izomtónus-zavarok és tartáshibák alkotják. A gyógypedagógiai lovaglás a ló által közvetített pszichológiai, pedagógiai és szociális értékek segítségével habilitálja ill. rehabilitálja az egyént. Célja az általános illetve egy-egy szakterületre koncentráló fejlesztés, nevelés, szocializáció, amelynek során speciális gyakorlatokkal és módszerekkel bizonyos mentális funkciókat vagy egy-egy érzékszervet külön is fejleszthetünk - lásd:[5]. A fogyatékosok sportlovaglása az eddigiekkel ellentétben nem a ló segítségével végzett orvosi vagy pedagógiai rehabilitációt jelenti, hanem a lovaglást mint sportágat igyekszik közelebb vinni a fogyatékkal élőkhöz. Hazánkban még nemigen akad erre példa, de külföldön lovas-edzéseket, versenyeket szerveznek mozgássérülteknek és enyhe értelmi fogyatékosoknak.

A lovaglás pszichológiai, pedagógiai és szociális hatásai a mentálisan fogyatékosokra

A ló mindenkit olyannak fogad el, amilyen, nem foglalkozik sem a külsővel, sem a mentális állapottal. Ez a feltétel nélküli elfogadás rendkívül kedvezően hat az egyén pszichés állapotára, feloldja a szorongást, a befelé fordulást és a kisebbrendűségi érzést. A terápiában résztvevő egyén kifejezheti érzelmeit a ló felé és érzékeli az onnan jövő visszajelzéseket, vagyis kialakul közöttük egyfajta „érzelmi áramkör” - lásd: [3, 4].

A lóápolás, etetés, nyergelés, kantározás megkönnyíti a lóval való kapcsolatteremtést, a ló tulajdonságainak és természetes reakcióinak megismerését. Segít leküzdeni a szorosabb testkontaktustól való félelmet. A lépésben menő ló puhasága, melegsége, hátának ringatása azt a gyermekkori biztonságérzetet idézi fel és tudatosítja, mikor az embert az anyja vitte az ölében. Különösen intenzív lehet ez az érzés, ha a lovas előrehajolva átöleli a ló nyakát és így próbál relaxálni - lásd: [3, 4].

A lovaglás igen alkalmas a kommunikációs készség fejlesztésére. Ahhoz, hogy a ló megértse, mit akarnak tőle és engedelmeskedni tudjon, határozott, pontos utasításokat kell kapnia, szavakkal és anélkül is. Hiányos vagy bizonytalan jelzések, segítségek a lóból passzivitást, értetlenséget és ellenszegülést válthatnak ki. Az egyén a terapeutától megtanulja, milyen módon érheti el akaratának leghatékonyabb átvitelét. Szakszerű és szeretetteljes bánásmód mellett a ló jóindulatú, kezes viselkedésű partner lesz, ez pedig ösztönzést ad lovasának a verbális és nonverbális párbeszéd folytatására és továbbfejlesztésére. Az állattal való beszélgetés következtében kialakul az állatról való beszélgetés. Ha a kommunikáció elért egy bizonyos szintet, az egyén bátrabban fog kapcsolatot kezdeményezni a tágabb, emberi környezettel is.

A lóval való foglalkozás fejleszti a kötelességtudatot és a felelősségérzést, hiszen a ló nem játékszer, amit bármikor letehetünk, ha meguntuk, hanem napi gondoskodást igénylő élőlény. A terapeuta, a lovasok és a lovak közössége, egymásért végzett közös munkája önzetlenségre is nevel. Az egyénben tudatosul, hogy ő és lova kölcsönösen értéket nyújtanak egymás számára, hiszen a ló megengedi, hogy a hátára üljön, ő pedig cserébe cukorral jutalmazza, gondozza, ápolja. A terapeutával kapcsolatban szintén jelen van a kölcsönösség: a terapeuta neveli, képezi a rábízott személyt, ő pedig a foglalkozások előkészítésekor, befejezésekor segít neki, előhozza, illetve helyére teszi a lószerszámot, kitakarítja a boxot stb. - lásd:[3, 4].

A lovardai környezet sok olyan elemet tartalmaz, ami a szocializálódást spontán segíti. A lovagolni járó egyén látja a lovak közösségén belüli és a lovardai dolgozók közti hierarchiát, rangbeli különbségeket.

A lovak minitársadalmában a fiatal vagy újonnan jött lovak alkalmazkodnak a többiekhez, miután megküzdöttek helyükért. Megállapítják személyes távolságukat a másiktól, képesek hosszú távú barátságokat kötni, egymással kommunikálni. A ló elfogadja, hogy az ember a felsőbbrendű lény és ez az együttműködésük alapja. A lovardai dolgozók közti kapcsolatok megfigyelése és a terapeutával történő értékelése szintén szocializáló hatású. Más-más feladata van az igazgatónak, állatorvosnak, edzőnek, lóápolónak. Az emberek egymáshoz és a lovakhoz való viszonyulása pozitív (esetleg negatív) példaértékű az egyén számára.

Az autizmus mint állapot

Az autizmus nem mai jelenség, bár csak az utóbbi időben ismerték fel. A kifejezés eredetileg a skizofrénia egyik alapvető tünetére vonatkozott, nevezetesen az emberekkel és a külvilággal való kapcsolatok olyan szélsőséges beszűkülésére, mely kizárni látszik mindent, kivéve magát az érintett személyt. Ez a beszűkülés leírható a társadalmi létből az önmagába való visszahúzódás jelenségeként is. Az autizmusról alkotott különféle elméletek közt találhatunk olyat, amelyik pszichózisként írja le, más vélemények szerint a nem megfelelő vagy hiányzó anyai gondoskodás idézi elő, megint mások a társadalom és a kultúra hatásainak teljes hiányaként értelmezik. Valójában az autizmus a mentális fogyatékosság egy típusa, mely az agyfejlődés rendellenességeinek következménye. A teljes szellemi fejlődést befolyásolja, ezért a tünetek a különböző életkorokban szükségszerűen nagyon eltérően jelentkeznek. Bizonyos jellemzők csak később válnak nyilvánvalóvá, mások idővel eltűnnek- lásd:[2].

A klasszikus autizmus legfőbb jellemzői:

Minőségi károsodás a kölcsönös szociális interakciók terén.

Károsodás a verbális és nonverbális kommunikáció, az értelem, valamint a képzelőerőt igénylő tevékenységek terén.

A tevékenység és érdeklődések feltűnően korlátozott repertoárja. Ide tartozik az ún. autisztikus magány is - lásd:[2].

Az autizmus gyakran kombinálódik más fejlődési rendellenességekkel. Az autista gyermekek egy része nem rendelkezik normális megjelenéssel, rosszul mozog, tárgyak kezelésében esetlen, szenzoros nehézségei vannak, nem beszél vagy jelentős problémái vannak a gondolkodás terén. Sokuk teljesen elzárkózó és egyáltalán nem képes a kommunikációra. Mindezen károsodások, legyenek bár megdöbbentőek, jelentősek és hátrányosak, nem részei az autizmus lényegének. Arra a közös nevezőre kell összpontosítanunk, amely mind a legjobb képességű, mind a legkárosodottabb autistáknál fennáll, minden megnyilvánulásuk alapját képezi. Ez pedig az autisták képtelensége arra, hogy információkat vonjanak össze koherens és értelmes elképzelések alkotása céljából. A hiba az elmének abban a képességében van, hogy a világot értelmezze - lásd:[2].

Az autisztikus magány azt jelenti, hogy a gyermek, ahol csak lehet, semmibe vesz, figyelmen kívül hagy és kizár mindent, ami az emberi külvilágból hat rá. Általában jó a kapcsolata a tárgyakkal, érdeklődik irántuk, órák hosszat boldogan eljátszik velük.

Az autista gyerekek örömet, félelmet, dühöt és más hangulatot is kifejeznek, de gyakran nincsenek szinkronban a társadalmi elvárásokkal. Gyenge az a képességük, hogy mások érzelmi reakcióit megértsék, és hogy saját érzelmeiket a kívülálló számára értelmezhető módon fejezzék ki - lásd:[2].

Hogyan tudjuk felhasználni a lovakat és a lovaglást az autista gyermekek nevelésében?

A lovak bevonása azért különösen kedvező, mert egy teljesen új típusú inger éri az érzékelésében, mozgásában, gondolkodásában és viselkedésében sérült gyermeket. A külvilágból jövő tárgyi és emberi hatások között helyezkedik el a ló mint ingerforrás, és mindezen hatásokból metakommunikációjával számtalan pozitívet, kellemeset közvetít a gyermeknek, aki érdeklődéssel fordul az eddig ismeretlen partner felé. A ló és a lovaglás minden érzékszervre hat. Megfigyeléseink szerint az autista gyermekek szívesen tapogatják, nézegetik, szaglásszák (!) a lovat, és szinte kivétel nélkül már az első találkozáskor hajlandók felülni rá. Szóbeli és gesztusokkal közvetített utasítások alapján sokan képesek a lépő ló hátán egyszerű tornagyakorlatokat végrehajtani, színes kis karikákkal, labdával játékos feladatokat megoldani. Szeretnek a lovon előrehajolva vagy hátra fekve utazni, ringatózni, ilyenkor éneklő- vagy beszédhangokat is gyakran adnak. Viszonylag könnyű elérni, hogy a lovat figyeljék, megsimogassák lovaglás közben, ezáltal a külvilág vagy önmaguk ellen irányuló agresszív megnyilvánulások is mérsékelhetők. Néhányan érdeklődve nézik magukat a fedett lovarda belső falán elhelyezett óriási tükörben, ami igen nagy szó, ha figyelembe vesszük az autistákra jellemző nem adekvát szemkontaktus-felvételt.

Az autista gyermek által előidézett zajok, mozgása és összes megnyilvánulása monoton módon ismétlődő. Viselkedését az állandóság fenntartásához való kínos ragaszkodás irányítja. A ló mozgása biztosítja számára a lágy ritmusú, meleg, puha ringatást, ami számára különösen kellemes. Éppen ezért a lovaglás során könnyebben megközelíthető, rávehető olyan tevékenységre, viselkedésre, amit egyébként magától nem produkálna. A lovas foglalkozások alatt a gyermekek könnyebben fegyelmezhetők. Fokozatosan tudatosodik bennük, hogy ha nem viselkednek a környezet által elvárt módon a lóval, edzővel, terapeutával és egymással, leszállítják őket a lóról. Ha viszont magatartásuk, reakcióik elégedettséget váltanak ki, akkor folytatódik a lovaglás, felidézzük kedvenc gyakorlataikat, megdicsérjük őket és természetesen jöhetnek máskor is.

Rendkívüli módon fejleszti a társas kapcsolatokat, ha egyidejűleg két gyermeket ültetünk a lóra. Erre nem mindenki alkalmas, ezért a nevelők javaslata alapján az edző és a lovasterapeuta közösen választja ki a résztvevőket. Az együttlovaglás testkontaktust, kölcsönös alkalmazkodást, figyelmet kíván, a tornagyakorlatok pedig egymás segítését, esetleg irányítását is megkövetelik - lásd:[4]. Mindezek elősegítik az autistáknál hiányzó vagy nem megfelelő ingerfeldolgozás, érzelemkifejezés, szociális viselkedés fejlődését.

Saját tapasztalataink és a szülők, nevelők visszajelzései alapján a lovaglás pozitív hatásait az alábbiakban foglalhatjuk össze:

Az autizmus mai ismereteink szerint megelőzhetetlen és gyógyíthatatlan állapot. Azonban számos példa akad arra, hogy korai diagnózissal, komplex fejlesztéssel az autisták életminősége jelentősen javítható, nagy többségük gyógypedagógiai módszerekkel eredményesen képezhető - lásd:[1, 2, 6]. Úgy gondoljuk, pedagógiai és szociális rehabilitációjukban a lovasterápia értékes láncszem lehet.


 

Irodalom:

[1] Dr. Balázs Anna: Az autizmus korszerű szemlélete

[2] Uta Frith: Autizmus – A rejtély nyomában

[3] Mariann Gäng: Heilpädagogische Reiten und Voltigieren (Ernst Reinhardt Verlag München/Basel 1990)

[4] Wilhelm Kaune: Das heilpädagogische Voltigieren und Reiten mit geistig behinderten Menschen (FN-Verlag Warendorf, 1993)

[5] Rétháti Györgyi, Tatár András, T. Laurencz Eszter: A ló és lovaglás mint terápiás tényező (Mozgásterápia 1995/4.)

[6] Dr. Szalay Tamásné: Autista gyerekek terápiás csoportja egy esettanulmány tükrében (Rehabilitáció V. évf. 4. szám 1995. december)


2012-01-08 00:00:00
Vissza
Bejelentkezés
 

Keresés