lepjunk.hu

Son-rise, ahogy én látom

Három éve ismerkedtem meg a son-rise programmal és az option módszerrel. Két éve, 11 héten keresztül az amerikai Option Központban voltam önkéntes. Balla Barbarának hívnak. Tavaly (2004-ben - a szerk.) diplomáztam az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolai Karán. Utána tíz hónapot töltöttem Svédországban, ahol egy kilencéves svéd kisfiú son-rise programjában vettem részt. Szeptemberben (2005-ben – a szerk.) Skóciába utazom, és csatlakozom egy lelkes skót családhoz, náluk szintén son-rise programot folytatnak.

Megjelent az Esőember 2005. szeptember - IX. évf. 3. számában


Az én meggyőződésem, hogy a son-rise terápiát teljesen hitelesen csak egy, az amerikai Option Központban végzett szakember mutathatja be. Bárki más csak a saját meggyőződés-rendszerén keresztül megértetteket adhatja tovább (meggyőződés: lásd. később).

A son-rise program a szeretet és a teljes elfogadás programja. A son-rise és az option csapat elsődleges célja abban segíteni, hogy a család boldog legyen és teljes mértékben el tudja fogadni különleges tagját, valamint a helyzetet, amiben van. Fontosnak tartom leszögezni, hogy a son-rise terapeuták, és a programot megalkotó Kaufman család nem ígérte vagy ígéri, hogy a programmal meg lehet szüntetni az autizmust.

„A személyzet (az Option Központból) az első, aki kijelenti és ragaszkodik ahhoz, hogy a son-rise program végzése nem garancia semmilyen eredményre.” (The Son-Rise Program Start-Up Manual) A terápia legfontosabb eleme a különleges attitűd. „Szülők és szakemberek gyakran a programjainkat oly sikeressé tevő eszközöket és technikákat keresnek nálunk - mintha a ’csoda’ ezekben lenne. Természetesen alkalmazunk és tanítunk is egy specifikus és igen hatékony oktatási programot, de ennek nincs jelentősége a szülők és tanárok teljes elfogadó attitűdje nélkül (ez jelenti önmaguk és a gyermek elfogadását is).” (The Son-Rise Program Start-Up Manual)

Ezen attitűd elemei:

Nekem a son-rise azt jelenti, hogy elfogadással és tisztelettel közeledem a gyermekhez, akivel játszom. Először én lépek be az ő világába. Megpróbálom megtapasztalni a különlegességet abban, amit ő szeret, legyen az játék zsinórral vagy kockák dobálása. A cél, hogy kényelmesen és jól érezzem magam, valamint megtaláljam a szépséget abban, ha csatlakozom a gyermekhez. Amíg a gyermek nem nyit és válik motiválttá bármire, addig én nem kérek tőle, vagy nem tanítok neki semmit.

A program kezdetén félretesszük a specifikus célokat, mert a fő és elsődlegesen arra koncentrálunk, hogy segítsünk a gyermeknek szociálissá válni. Segíteni szeretnénk neki értelmet találni a világban és megtanulni bízni a körülötte levőkben. Ezért nagyon fontos, hogy kiszámíthatóak legyünk. Ehhez nélkülözhetetlen, hogy mindenki ugyanúgy reagáljon a gyermek cselekedeteire és ugyanazzal az attitűddel forduljon felé. Tehát egységes „rendszer” vegye körül a gyermeket.

A külvilág kiszámíthatatlan a gyermeknek. Nem tudja, mikor fognak rászólni valamiért, miközben ő csak fölfedezi a világot. Az emberek nem előreláthatóan mozognak, rengeteg fölösleges inger éri a gyermeket. Ezért játszunk egy speciálisan kialakított szobában, ahol le tudjuk csökkenteni az ingereket, könnyen emészthetővé tehetjük a világot és önmagunkat.

Addig játszunk ott, ameddig a gyermeknek szüksége van rá. Ha már meg tud birkózni az őt érő rengeteg ingerrel, bízni tud környezetében és ő is szeretné, akkor jön el az ideje annak, hogy nyissunk. A svéd kisfiú - szülei elmondása alapján - a program előtt és annak kezdetén, nem vett tudomást az őt körülvevő emberekről és a külvilágról. Szinte csak sztereotip cselekvéseivel, izmusaival volt elfoglalva, és futkározott a lakásban. Amikor én csatlakoztam a családhoz, akkor negyedik éve végezték a programot. Nils ekkor kezdett érdeklődni a külvilág iránt. Kérte, hogy menjünk sétálni a városba, látogassunk meg helyeket és a rokonait. El lehetett menni vele szinte bárhova, akár az állatkereskedésbe, vagy nagyobb családi összejövetelre, ahol nagyrészt nyitott volt.

Szülei próbálták uszodába vinni kisebb korában, de akkor még nem tudott megbirkózni a környezet által nyújtott sok ingerrel és új dologgal. Ma már az uszoda az egyik kedvenc helye, örömmel megy oda és az úszással kapcsolatban nagyon motivált. Amit ekkor kértünk tőle azt rendszerint teljesítette. Például: vegye fel a ruháját, mosson kezet, vagy hozza a táskáját. Átlagos szituációkban sokszor nem reagált, ha ugyanezek a kérések hangzottak el. A program során olyan szituációkat próbálunk kialakítani, amelyekben a gyermek motivált. Ilyenkor könnyűszerrel taníthatunk neki új dolgokat. Nils általában nem szívesen mosott kezet, de amikor kedvenc nagynénijét látogattuk meg, akkor az első kérésre ment a mosdóba. Ha motivált szituációkban gyakorolunk, akkor a különböző tevékenységek egyre természetesebbek lesznek a gyermek számára és egyre könnyebben, majd kérés nélkül is megteszi azokat.

A gyermek teljes mértékben megmutatja azt, mi a jó neki és milyen tempóban lehet haladni. Nincs értelme semmit erőltetni. Nils egyáltalán nem beszélt. Ma már sok szót (fél szót, tisztán vagy kevésbé tisztán kiejtett szót) használ. Mikor nyitottabb lett (érdeklődőbb, motiváltabb az emberekkel való együttlétre) a vele játszók kérték, hogy mondjon ki szavakat. Elsősorban azért, hogy jobban megértsék, vagy tudjanak neki segíteni. Az anya elmondása alapján számtalan válasz nélkül maradt kérés hangzott el. Kezdetben olyan helyzetekben kértek tőle, amelyeknek nem volt tétje. Leginkább olyan szituációkban, amikor Nils jól érezte magát, nem pedig akkor, amikor akart valamit. Például: Nils szeret ugrálni a trambulinon. Játszótársai lelkesen csatlakoztak hozzá, és sok-sok együtt játszás után kérték tőle, hogy mondja: ugrani. Nem azért, mert csak így ugráltak vele, vagy ugrálhatott ő maga, hanem azért, mert jó volt együtt játszani, és milyen jó móka az is, ha beszél, és főleg az, ha megértik őt társai. Először csak hangfoszlányok, kicsiny eredmények születtek, amiket a Nilssel dolgozó csapat hatalmas örömmel ünnepelt. Majd egyre több hangot, szókezdetet hallottunk tőle. Amikor már nem jelentett akkora erőfeszítést egy-egy hang kimondása akkor kértük őt arra, hogy mondja ki a nevét annak, amit akart: „Mondd sétálni, ha sétálni szeretnél.” Nem azt kérdeztük, hogy mit szeretne, hanem megmondtuk neki, hogy mit tegyen, ha meg akar kapni valamit. Azt hangsúlyoztuk, hogy szeretnénk könnyebben megérteni őt, és szeretnénk, ha mások is megértenék. Voltak tárgyak, cselekvések, amik iránt Nils különösen érdeklődött. Először kiválasztottunk néhányat, és csak ezeken dolgoztunk, ezek kimondására buzdítottuk. A szavak köre egyre bővült. Mikor elváltam Nilstől, már kérés nélkül használt sok szót. Gyakran hozta a könyveit és megmutatott belőle tárgyakat, állatokat, amiknek a nevét is kimondta. Amikor megkérdeztük tőle hol az úszós táskája, nemcsak megmutatta, hanem mondta: ott. A beszéd leginkább már nem teljesítendő feladat a számára, hanem játék, szórakozás, de leginkább a mindennapok része, természetes jelenség. Fontos, hogy a program során ne a képzeletbeli jövő lebegjen a szemünk előtt, hanem a jelenre koncentráljunk, most legyünk ott a gyermekkel. Ha a jövőre figyelünk, akkor akaratlanul is elvárásokat, átugrandó akadályokat állítunk a gyermek elé. Ha teljes elfogadással fordulunk felé és a jelen a fontos, akkor a gyermek szabadon, a saját tempójában fejlődhet. (Az elfogadás nem beletörődést jelent, hanem elvárásoktól mentes, „semleges” alapot, ahonnan elindulva a határ a csillagos ég.)

Ahhoz, hogy a jelenre tudjunk koncentrálni, teljesen el tudjuk fogadni a helyzetet és a gyermeket, először magunkkal kell szembenézni. Erre nagyon jó eszköz az option módszer, ami a son-rise mögött álló gondolkodásmód. Ahogy a bemutatkozásomban írtam, majdnem három hónapot töltöttem az Option Központban. Ez idő alatt napi nyolc órában háztartási munkát végeztem két másik társammal együtt. A mi feladatunk volt a vendégházak, irodák és közös helyiségek tisztán tartása. A csapatban tizenketten voltunk különböző országokból (Ausztrália, Hollandia, Pakisztán, Skócia stb.).

Munkánkért cserében teljes ellátást és heti egy párbeszédet kaptunk, valamint heti két alkalommal volt option módszerre épülő óránk. Az együtt töltött idő, a párbeszédek, az órák jó alkalmat teremtettek arra, hogy fölfedezzem, megvizsgáljam számos meggyőződésemet, ami nem segített engem.

A meggyőződések, következtetések, amiket önmagunkról, másokról, eseményekről, tárgyakról alakítunk ki. Arra használjuk ezeket a meggyőződéseket, hogy megértsük, emészthetővé tegyük a világot, és irányt adjunk cselekvéseinknek, választásainknak. Meggyőződéseinket szabadon választjuk. Mi alakítjuk ki azokat, vagy vesszük át másoktól. Mindig a legjobb okkal ragaszkodunk meggyőződéseinkhez. Így gondoskodunk magunkról.

Az option módszer modellje az inger-meggyőződés-válasz modell. Az inger (ebben a megközelítésben) bármi lehet, amit tudatosan észreveszünk Az ingereknek önmagukban nincs jelentőségük. Jelentést, értéket akkor adunk nekik, amikor keresztüljutnak meggyőződésünk szűrőjén.

Az emberi válaszok két kategóriába sorolhatók: érzések és viselkedések. Például egy házaspár lánya férjhez megy. Az apának az a meggyőződése, hogy lányának jó sora lesz a gazdag fiú mellett, ezért örül az eseménynek. Az anya viszont aggódik és szomorú, mivel úgy látja, hogy a fiú nem lesz megfelelő társa lányának. A házasságkötés az inger, ami önmagában semleges, viszont a két ellentétes meggyőződés-rendszeren keresztüljutva más-más reakciót vált ki a szülőkből.

Ez a modell segít megérteni, hogy nem vagyunk az ingerek áldozata, azok nem irányítanak bennünket. Bár az ingerek nincsenek a mi befolyásunk alatt, de a meggyőződések, amelyek alapján feldolgozzuk azokat, igen.

Az option módszer nem arra helyezi a hangsúlyt, hogy elnyomjuk az ingereket, vagy érzéseinket, és viselkedésünket módosítsuk. A módszer arra a területre koncentrál, ahol teljes kontroll van a kezünkben meggyőződésrendszerünk megváltoztatására, ami lehetővé teszi számunkra, hogy érzéseink és viselkedésünk felett rendelkezzünk.

Az option párbeszéd kérdések rendszere, ami lehetővé teszi számunkra, hogy feltárjuk és megvizsgáljuk meggyőződéseinket, valamint megváltoztassuk azokat, ha szeretnénk. A párbeszéd a képzett mentor és a felfedező (a felfedező az, aki szeretné megismerni saját meggyőződéseit) között zajlik. A mentor nem ad tanácsokat, nem alkot véleményt, csak ítéletmentes kérdésekkel és elfogadó attitűddel segíti a felfedezőt, hogy minél többet tudjon és értsen meg önmagáról. Az option módszer azt tanítja, hogy mindenki önmaga legjobb ismerője.

A központban háromszor volt alkalmam arra, hogy játsszam azokkal a gyerekekkel, akik szüleikkel az intenzív programra érkeztek. A játékot visszajelzés (feed-back) követte valamely son-rise tanártól. A son-rise terapeuták másfél évet tanulnak a központban. Ők arra kapnak képesítést, hogy játszanak a szobában, valamint a program során felmerülő kérdéseket megbeszéljék a szülőkkel, segítőkkel, ötleteket gyűjtsenek a program hatékonyabbá tétele érdekében.

A son-rise tanárok ezen felül még három évet tanulnak, amelynek során elsősorban azt sajátítják el, hogy hogyan adjanak visszajelzést és folytassanak párbeszédet. A visszajelzések alkalmával leginkább arról beszélgettünk, hogy hogyan éreztem magam az egyes szituációkban, valamint cselekvéseim, érzéseim mögött milyen meggyőződések álltak. Valamint arról, hogyan lehetne úgy játszani a szobában, hogy az hasznosabb legyen a gyermeknek.

Ez a tizenegy hét volt életem egyik legjobb időszaka. Hiszem azt, hogy a személyes fejlődés nagyon hatékony eszköze az option módszer. Mivel használatával fölfedezhetem és megváltoztathatom a cselekvéseim, érzéseim mögött álló meggyőződéseket, láthatom, hogy én vagyok az irányítója az életemnek, és teljes mértékben felelős vagyok reakcióimért.

Úgy gondolom, ha valaki nem son-rise szakembertől hall a programról, akkor hozzá csak az azt elmesélő által megértettek fognak eljutni. A közvetítő a saját meggyőződésrendszerén keresztül szemléli a terápiát. Így a hangsúlyok áttevődhetnek, bizonyos részek elfelejtődhetnek. Ezért nagyon fontos, hogy ha valaki el akarja kezdeni a programot, akkor vegyen részt az Option Központ által nyújtott képzésen. A Start-Up és a Maximum Impact (a son-rise első két programja) Angliában is megrendezésre kerül. Bár a helyszín nem ugyanaz, mint Amerikában, de amit tanítanak, az igen.

A son-rise programot bármely gyermeknél és életkorban el lehet kezdeni. Kinek ne lenne jó, ha teljes elfogadással, őt szem előtt tartva közelednek hozzá? Ha nem is következik be az állapot teljes megszűnése, bármely fejlődés, valamint a család boldogsága, hatalmas ajándék.

Balla Barbara


Fenti cikk a szerző hozzájárulásával jelent meg honlapomon, amiért külön köszönettel tartozom. (Alajos)



2011-02-11 00:00:00
Vissza
Bejelentkezés
 

Keresés