lepjunk.hu

Jókai Anna: Bölcsek és pásztorok

Jókai Anna: Bölcsek és pásztorok

Válogatott írások

„Jókai Anna egyik legfontosabb, legszeretettebb írónk. Azzá teszi erkölcsi irányultsága, a kisember iránt tanúsított rokonszenve, ábrázolásmódjának változatossága és szigorú következetessége.” Így kezdi mondandóját Rónay László a könyv végén található, az íróról szóló összefoglaló írásában.

Szent István Társulat az Apostoli Szentszék Könyvkiadója – Budapest 2006


Az Autisták Érdekvédelmi Egyesületének ügyvezető titkáraként, rendszeresen küldtem Jókai Annának egy-egy példányt az Esőember folyóiratból. Ha csak lehetett, elmentem író-olvasó találkozóira, melyek során minduntalan megcsodáltam gyönyörű előadói stílusát, mely tökéletes harmóniában volt könyvei, versei, esszéi nyelvével. Hogy közelebbről megismerhesse az autizmust, mint állapotot küldtem neki egy tiszteletpéldányt Donna Williams Léttelenül című könyvéből is. Mindezt az író szívesen fogadta, mint ezt egy alkalommal dedikálás közben – nevemet hallva – meg is erősítette és biztatott, hogy küldjem számára továbbra is az Autisták Érdekvédelmi Egyesületének folyóiratát. (Nem tudom, amióta nem vagyok az Egyesület jogutódjának munkatársa, vajon, küldik-e még?)

Az író-olvasó találkozók alkalmával sok hasznos, megfontolandó és mindenek előtt felemelő gondolatot ismertem meg, melyek korunk mai helyzetéről, a korszellemről, vagy ahogyan Jókai Anna fogalmazott: „korlidércről” szóltak mély bölcsességéből fakadó kritikával. Megerősített felismerésemben, mely autista lányom nevelése során fogalmazódott meg bennem: Mindenkinek van egy saját golgotája, amire föl kell vinnie saját keresztjét. Onnan visszatekintve a völgybe, mindent másként látunk.

Gyakran említette mai korunk fejtetőre állított értékrendjét, melyben a pénzemberek döntenek sorsunk felől. A pénzemberek, mely magyarul azt jelenti: a pénznek van embere, nem az embereknek pénze. A globalizáció pedig manapság a pénz uralmát jelenti, melynek legalacsonyabb világa és egyben átka a reklámvilág. Az igazi globalizáció valójában Isten tervének betöltése volna.

Az Internetről alkotott véleménye is megerősítést adott számomra, mert szerinte sem arra használjuk, amire való. (Talán nekem sikerült valamennyire arra használnom.)

Kritizálta a divatos vitaműsorokat, ahol mindenki mondja a magáét, elbeszélnek egymás mellett a résztvevők, nem hallgatják meg egymás érveit, így falak húzódnak ember és ember között.

A divatos, jogvédők szájából sokat emlegetett szabadság és a másság lényeges feltétele, hogy szabadság nincs felelősség nélkül, a másság elfogadásánál pedig a mértéktartás a legfontosabb. A mérték mindig a mérleg nyelve.

Természetesen sokat beszélt Jézus Krisztusról. Feljegyeztem egy mondatát: „Jézus nem a múltunkért van mögöttünk, hanem a jövőnkért előttünk.”

Felhívta figyelmünket egy fontos feladatunkra, mely nem egyéb, mint magyarságunk, és  amíg nem teljesítjük ezt, nem oldódhatunk fel. Ő ennek a feladatnak a tudatában félve mondott az EU-ra igent, mert szerinte Európa egy bűnös, szenvedő földdarab, nem tudta feladatát még teljesíteni.

Mindezeket egy 2003 áprilisában elhangzott budapesti (XVI. kerületi) találkozón jegyeztem le. Most 2010. május 29-ét írunk, és Európa még mindig tétova, szenved, hibát-hibára halmoz, de talán mi magyarok lassan közelebb jutunk ahhoz, hogy feladatunkat teljesítsük. Az írónő feladatunkat abban látta még, hogy Magyarországnak szűrőt kellene építenie az Európai Uniónak, hogy megszűnjék a déli nyomor, az északi hidegség, a keleti köldöknézés és a nyugati hajsza. Szembesülnünk kell azzal, hogy Európa soha nem segített hazánknak, így nekünk kell az EU-nak adni, méghozzá tapasztalatot és bölcsességet. Mindezt önzetlenül, abban a tudatban, hogy cserébe semmit nem fogunk kapni. A ránk rakott teher mindig annyi, amennyit el kell, és el is tudunk viselni.

Az éppen (2003-ban) hatalmon lévők cselekedeteiről elmondta, hogy nem lehet már arra hivatkozni, hogy a bűnök elkövetői nem tudják, mit cselekszenek. Jézus kereszthalála óta eltelt kétezer év, most már tudja az ember, hogy mit cselekszik. Így ma már az antikrisztus ellen fel lehet és kell lépni.

Mindezen gondolatok ihletett megfogalmazását olvashatjuk a Bölcsek és pásztorok címmel megjelent illetve összegyűjtött gyöngyszemekben, melyek elolvasását szívből ajánlom mindenkinek.

Részletek Jókai Anna válogatott írásainak címadó esszéjéből:

„Honnan tudták? Honnan a bölcsek és honnan a pásztorok, hogy ki az, aki megszületett? S miért éppen ők, ők először, s nem valaki mások az annyiféle foglalatosságú és minősítésű, egyébként fürge és mohó sokaságból?

Márk a Születés misztériumáról titokzatosan hallgat. Máté evangéliuma a bölcsekről beszél, a napkeletiekről, akik kiszámították, a csillagkonstellációból számították ki, hogy az idő beteljesedett. Lukács viszont a pásztorokról szól, akik megkapták a hírt, angyali kinyilatkoztatásban. János nem részletez, hanem összefoglal a legmagasabb szakralitás nyelvén: „Kezdetben vala az Ige… és az Ige testté lőn és közöttünk lakozék.” Ez már a beavatottság foka...

Ami igaz, az igaz: nem könnyű a tanítványnak, ha felismeri Mesterét. Mert akkor követni kell. Nem dicsérgetni, a szavait szajkózni, nem kisajátítatni, nem megzsarolni, nem kihasználni őt, hanem követni. Ki, ahogyan képes rá. A bölcsek módján, elsősorban az eszével, vagy a pásztorok módján, elsősorban az érzéseivel. S egyszer talán a kettő szintézisében, egész lényével, végre.

A Gyermek körül semmi sem véletlen. A köréje gyűlt társaság sem az. A krisztusi impulzus megérkezett, s a kor „legokosabbjaihoz” és a kor „legegyszerűbbjeihez” fordult híradással... Jött a végtelen csillagövön át, kettős megváltóerővel, a világfelismerés és a világszeretet sugallatával; hogy ugyanazt az Istent kell felragyogtatnunk az agyunkból, mint a szívünkből.

Mégis: tapasztaljuk, hogy jelenünk a mai „pásztorokat” lenézi, s a mai „bölcseket” igyekszik a kasztból kivetni... Megtehetik. Mindenkinek szabadságában áll a szabadságát szűkíteni vagy rosszul használni. Butának vagy őrültnek nyilvánítani a gyermeki tisztát vagy a túlgondolót... A látszatra „fentiek” között ma gőg uralkodik, a valóban „lentiek” között pedig a megrögzöttség. Amott az alázat hiányzik, imitt a szellemi kíváncsiság.

Fájdalmas dolog ez, „Szülessék meg bár ezerszer is Krisztus Betlehemben és nem benned – örökre elvesztél” (Angelus Silesius).

Krisztus ezért, akinek hírt adott, felelősséget is adott. Akik akkor – a többiek helyett is, szinte a többiek képviseletében először megláthatták, először találkozhattak Vele, azoknak, azok utódainak ma sincs mentsége. Sem a gyávaságra, sem a lustaságra, sem a közönyre. A hírt széltében-hosszában, horizontálisan és vertikálisan terjeszteni kell. Kopogtatni kell az ajtókon –  sőt olykor dörömbölni talán –; mindenki ajtaján. (A Heródesekén, a farizeusokén, az álírástudókén is.) Mert végső soron senki sincs kizárva. Mindenki fogadhat. Krisztus óta az emberen múlik – legnagyobbrészt – az ember.

Csak élni kellene teljes mélységben ezzel a kegyelemmel. Tudni, amit hiszünk. És hinni is azt, amit tudunk már.

Az új évezred ezt várja tőlünk. A pásztorlelkű bölcseké a jövő.”


Lásd még: Éhes élet


2010-05-29 00:00:00
Vissza
Bejelentkezés
 

Keresés