lepjunk.hu

Jean Vanier: Emberré lenni

Jean Vanier: Emberré lenni

A káoszból az életbe – ez lett volna eredetileg a könyv címe. Ezt egy autista lány, Claudia könyvben leírt történetén keresztül élhetjük át, de a könyv valóban ennél többről szól.

Vigilia Kiadó Budapest, 2002

Szigethy Gabriella fordítása


A kanadai CBC Rádió Gondolatok című műsorában, a szerző az által felolvasott írások nyomtatásban megjelenő kiadásának címét végül a fentire változtatta. Hiszen egész életünk útkeresés. Ez a keresés néha gyötrelmes magányunkban történik, máskor egy közösséghez való tartozás, ami szabaddá tesz bennünket olyannyira, hogy félelem és előítéletek nélkül megnyithassuk szívünket mások felé. Vanier így vall erről a könyve előszavában:

„Furcsa, de az emberré válásnak ezt a folyamatát azóta élem át különösen mélyen, amióta életközösségben élek olyan emberekkel, akik értelmileg sérültek, ezért az élet intellektuális vagy gyakorlati területein meglehetősen ügyetlenek, de kapcsolatok kialakításban roppant tehetségese, A szív, a bizalom emberei ők...

Felnőttkorom kezdetén intellektuális és racionális képességeimet fejlesztettem; a sérült emberekkel való együttélés tanított meg arra, hogy képes legyek másokkal kapcsolatba kerülni. Velük, általuk tanultam meg, hogyan válhatok nyitottabbá és érzékenyebbé embertársaim, különösen a másság stigmáját viselők irányában.”

Képessé kell válnunk az együttérzésre, mások helyzetének, igényeinek felismerésére és embertársaink feltétel nélküli elfogadására. Az egymás iránt érzett felelősség az alapja a közjó megteremtésének. A szerző a könyvben részletesen elmondja a Bárka közösségben szerzett élményei alapján, hogy mi is a magány, mit jelent az összetartozás élménye, hogyan jutunk el a kirekesztéstől a befogadásig a szív útján, mely végül elvezet az igazi szabadságig, a kiszabadulásig a gyűlölet hatalma alól.

„Csak akkor ébredünk tudatára magányunknak, amikor nem nyújthatunk teljesítményt vagy képzelőerőnk cserbenhagy...

Idős korban a magány hatalmasra nőhet, és elnyeléssel fenyegethet. Ilyenkor az élet elveszíti értelmét. A magány olyan lehet, mint a halál.”

Az emberi élet valamennyi szakaszának átlépése szorongással jár. Az ismeretlen jövőtől való félelem zűrzavarában nehéz felismerni a rendet, az állandóan változó világ azonban életünk rendjéhez tartozik. Mi adhat támpontot azon az úton, hogy felismerjük, mi is a változás iránya? Ehhez öt elvet említ a szerző, melyek segítenek az eligazodásban. Ezek közül az első és legfontosabb: „minden emberi lény szent, tekintet nélkül kultúrájára, bőrszínére vagy vallására, tekintet nélkül arra, hogy mire képes vagy nem képes, milyen gyengeségei vagy erősségei vannak.”

Fontos gondolatok még, hogy a jövő felépítésénél nélkülözhetetlen a múlt tapasztalata, nélkülözhetetlen az együttműködés, a másokért való felelősségvállalás, és hogy „keresnünk kell az igazságot és a dolgok értelmét”.

Mindezek a szeretet alapjait jelentik. „A szeretet”, amely „átalakítja a káoszt”.

Claudiát 1975-ben fogadta be a hondurasi Tegucigalpa egyik nyomornegyedében, Suyapában működő Bárka közösség. Claudia vak volt, rettegett az emberektől, a lelke tele volt fájdalommal és kínnal. Éjjel nappal sikoltozott, és a falra kente az ürülékét. Caludia autista volt. Húsz évvel a befogadása után találkozott vele a szerző, aki így ír a viszontlátásról:

„Huszonnyolc éves nő volt már akkor, még mindig vak és autista, de megbékélt, és sok mindent tudott tenni a közösség javára. Még mindig szeretett egyedül lenni, de láthatólag nem volt magányos. Gyakran énekelgetett magában, és az arcán állandó mosoly ült.

Néha még mindig dührohamot kapott, ha úgy érezte, nem becsülik eléggé, vagy olyan helyzetbe hozták, amely bizonytalanságot keltett benne. Egy nap, amikor ebédnél vele szemben ültem, megkérdeztem: ’Claudia,, kérdezhetek valamit?’ Azt válaszolta: ’Igen, Juan.’ ’Claudia, miért vagy ennyire boldog?’ Válasza egyszerű és lényegre törő volt: ’Dios.’ Isten. Megkérdeztem Nadine-t, a közösség vezetőjét, mit jelent ez a válasz. Nadine így felelt: ’Ez Claudia titka.’

A magány és a bizonytalanság vitte Claudiát az őrület káosza felé. A közösség, a szeretet és a barátság adta meg neki belső nyugalmát.”

Tovább fejtegeti Vanier a szeretet mozzanatait, megismerjük a gyógyulás útját, az utat a szabadságig, és a megbocsátás erejét. „Javaslataival radikálisan felforgatja megszokott világunkat, amely a sikert és a teljesítményt tartja a legfontosabbnak.” – Ez olvasható többek között a könyv hátoldalán az ismertetőben. „Társadalmunk a gyöngeséget szégyelli, és az erőt dicsőíti. Ha azonban elfogadjuk a gyöngéket, akkor az élet új útjai nyílnak meg előttünk: fölfedezzük az együttérzés, a bizalom és a megértés fontosságát. Az összefogás lelkülete újjáformálhatja egyéni és közösségi életünket.”

Mindezekre nagy szükségünk van, különösképpen nekünk, magyaroknak, hogy megtanuljunk végre szeretni, nem irigykedni és végképp nem gyűlölni. „Szeretni annyit jelent, hogy megerősítjük a másikat.” – írja Jean Vanier.

Ide illik XVI. Benedek pápa 2009. decemberében egy általános kihallgatáson mintegy hétezer hívő előtt mondott katekézisében megfogalmazott gondolata, melyben figyelmeztet: a szentháromság a szeretet modellje, mert „nem csak a másikkal, hanem a másikért és a másikban él”. Mennyire megváltozna a világ, hogyha az emberi kapcsolatokat a szeretet modellje alakítaná. A pápa így zárta beszédét: „Isten mindig tiszteletben tartja az ember szabadságát és felelősségét”.

Erősítsük egymást, tartsuk tiszteletben embertársaink szabadságát, és tanuljunk meg felelős emberré lenni!

Alajos


2010-05-25 00:00:00
Vissza
Bejelentkezés
 

Keresés