lepjunk.hu

Tumann Imre

Tumann Imre, gyógypedagógiai tanár, közoktatási szakértő.

Közoktatási Szakértői Névjegyzék Szaknévsor 1996 OKI

Szakértői eng.szám: 74.257/95-629.

Született 1937. július 1-én, Pozsonyban.


Érettségit Nagykátán szerzett az Általános Gimnáziumban 1955-ben.

Ugyanebben az évben felvételt nyert a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola nappali tagozatára, ahol valamennyi szakból vizsgát tett, megismervén a teljes fogyatékosügyet.

Évfolyamtársa, későbbi felesége Hargitai Ágota. Három gyermekük született, Katalin, Péter és Pál – Katalin és Pál autista, Péter kétdiplomás nevelőtanár.

Gyakorlati éveit Kömlődön a Gyógypedagógiai Nevelőintézetben tölti, ahol Hegyháti Alajos igazgató irányításával tanít.

Ezt követően a váci, akkori nevén Siketnéma intézetben tanít, majd ennek az intézetnek, a későbbi Süketek, Értelmi Fogyatékosok és Halmozottan Sérültek intézetének igazgató helyettese, majd igazgatója volt nyugdíjazásáig. Az intézet autistákat és autisztikusokat is befogadott.

Tagja az Autisták Érdekvédelmi Egyesületének, melynek 1996-tól 1998. október 31-ig titkára, 1998. október 31-től 2000-ig vezetőségi tagja volt. Az Esőember folyóirat szerkesztő bizottságának tagja 1999-től a 2003-as évfolyam végéig.

Napi élő munkakapcsolatot tart fenn dr. Weiss Máriával, autista, autisztikus gyermekek fejlesztésében, elhelyezésében mindketten aktívan vesznek részt. Sokéves munkakapcsolatuk révén egymásnak lelki támaszaivá is váltak.

Igazgatói munkáját illetve szakmai tevékenységét alábbi díjakkal jutalmazták:

Állami elismerések:

Szakmai díjak:

Ezen a honlapon megjelent cikke: Gondolatok felnőtt gyermekeinkről


2010-04-28 00:00:00
Vissza
Bejelentkezés
 

Keresés