lepjunk.hu

Visszhang: Miért is nem ?

Az Esőember legutóbbi (2004. szeptemberi - a szerk.) számában Tábori gondolatok címmel megjelent cikkhez szeretnék néhány gondolatot hozzáfűzni. Az újságíróban joggal merült föl a kérdés, hogy autista gyermekeink, akiknek keze-lába ép, sőt kezük gyakran rendkívül ügyes – gondolok itt a legóépítési zsenialitásra – miért nem tudják magukat alapszinten ellátni: például kenyérkenés, fürdés, fenéktörlés stb.

Megjelent az Esőember 2004. december - VIII. évf. 4. számában


Mint érintett, én is csak nem oly régen jöttem rá arra, hogy teljes mértékben kiszolgálom gyermekemet, amikor kigondol valamit, már csinálom is. És ezt olyan természetesen teszem, mintha magamat látnám el. Elgondolkodtam, mi is lehet az oka ennek? Saját tapasztalatom alapján megírom, mire jöttem rá.

Kisfiam jól kommunikáló, ötéves kora óta beszélő aspergeri autista. Mégis, hosszú évek telnek el, mire fény derül arra, hogy mi okoz benne feszültséget, félelmet. Emiatt aztán leblokkol, és alapvető dolgokat nem mer megcsinálni. Ha pedig nem teszi meg, az lesz a megszokott, és tudjuk, hogy egy autistánál a megszokás nagy úr.  Ez az egyik ok. A másik ok pedig az, hogy a szülő – általában az anya – tudja, hogy milyen cirkusz várható: sikoltozás, harapás, fejütögetés stb. A békesség kedvéért inkább maximálisan kiszolgálja gyerekét. Ez is érthető, hiszen egy autista annyi minden miatt frusztrált, annyi minden miatt tud cirkuszolni, hogy a szülő örül, ha egy kis csönd van és nyugi.

Természetesen azzal, hogy megteszünk helyette mindent, rosszat teszünk a gyereknek és rosszat magunknak is. Az épkézláb autista képes mindent elvégezni, csak fokozatosan, jutalmazva, ötletesen, humorosan és persze sok türelemmel kell rávenni, hogy megtegye. Téglákként le kell bontani a „nem akarom, így szoktam meg” falat, mert (többnyire) ez az egyetlen akadály. Ezt kell a szülőnek ügyesen megoldani. Ne felejtsük el, a legjobban mi ismerjük gyermekünket, tehát csak mi vagyunk képesek rávenni bármire. Hiábavaló arra várni, hogy majd egy hét táborozás csodát tesz, mint ahogy a cikk is utalt rá. Egy-két apróságban lehet, hogy lesz változás – szintén saját tapasztalatom, hogy az új környezet, az új emberek nagyon jó hatással tudnak lenni, ha a velük foglalkozók megtalálják a hangot az autistával -, de az alapot nekünk, szülőknek kell lerakni, amire bárki, bárhol, bármikor építhet, bárhová is kerül gyermekünk.

Néhány példa saját életünkből

Kisfiamat hatéves korára sikerült szobatisztává nevelni. (Ennek története pár éve megjelent az Esőemberben.) Tízéves koráig én töröltem ki a fenekét. Ekkor derült ki, hogy ő maga azért nem meri megtenni, mert attól fél, hogy nem tudja tökéletesen tisztára törölni. Ezt úgy oldottam meg, hogy vettem nedves popsitörlő-kendőt, és megtanítottam rá, hogy az utolsó wc-papírra ezt tegye rá, és így használja. Ettől kezdve biztonságban érezte magát, tudta, hogy tiszta.

Fürdetni is mindig én fürdethettem. Körülbelül tízéves volt, amikor ő kérte, hogy egyedül fürödhessen. Megengedtem. Igaz, az első próbálkozáskor mindenfelé ment a víz, de sikerült megtanulnia. Ma már 14 éves nagyfiú, és kizavar a fürdőszobából, még a hajmosásban sem segíthetek.

A kenyérszeleteléssel is megpróbálkozott, sikerült. Igaz, nem vágta el a kezét, mégis, amikor rábízom, hogy egyedül egyen, szeletelt kenyeret és felvágottat veszek. Ezt nem nagy tudomány összerakni. Van olvadós neszkávé, nesztea, mindent meg lehet oldani.

Annyi praktikus dolgot lehet kapni, csak körül kell nézni. Emellett sok saját ötletre is szükség van, alkalmazkodva saját gyermekünkhöz. Sok mindent rájuk lehet bízni, meg lehet velük csináltatni, csak az a lényeg, hogy mi magunk is akarjuk.

Azzal teszünk a legjobbat gyermekünknek is, magunknak is, ha a lehető legtöbb dologra megtanítjuk. A gyerek is élvezni fogja (de ne várjunk az első alkalommal csodát!), és nekünk is könnyebb lesz.

Tóth Zsuzsanna

Lásd még: Szülők írják - Ötletbörze


2010-04-23 00:00:00
Vissza
Bejelentkezés
 

Keresés