lepjunk.hu

AUTIZMUSSAL ÉLŐK SPECIÁLIS ELLÁTÁSA 26 - 28

7. A kutatás

7.1. A kutatás eredménye

7.2. A segítő szakember szerepe

Czigelmajer Gizella szakldolgozata VIII. rész

A Címoldal megtekintése


AUTIZMUSSAL ÉLŐK SPECIÁLIS ELLÁTÁSA_26

7. A kutatás

Az 50- es évek elején, amikor államilag megtervezték és szabályozták a fogyatékossági kategóriákat, az autizmus kimaradt a besorolásból, így saját ellátó rendszerrel sem rendelkezett. 2003- tól már saját, önálló ellátási formaként szerepel, de az ellátórendszer teljes körű, minden igényt kielégítő működésének biztosítása még gyermekcipőben jár.

Érintett szülőként, saját tapasztalattal rendelkezem arról, hogy milyen nehéz olyan erőforrásokat találni, ahol nemcsak a gyermek fejlesztésében, hanem a súlyos lelki terheket cipelő családon is segíteni tudnak. Az esetek nagy többségében a szülők magukra maradnak, minimális tájékoztatást kapnak ugyan az állapotról, az állami juttatásokról, valamint arról, hogy milyen terápiára lenne szüksége gyermeküknek, de ez abban a helyzetben nagyon kevés.

Kutatásom során a szülők szemüvegén keresztül bepillantást nyertem az ellátórendszer jelenlegi működésébe, továbbá próbáltam feltárni, hogy az érintett gyermekek közül mennyien részesülnek fejlesztésben.

Kitértem arra is, hogy van- e összefüggés a családok anyagi helyzete (állami támogatás hiánya) és gyermekeik autizmus specifikus terápiákban való részvételi aránya között.

Megismertem a szülők véleményét a fejlesztések elérhetőségéről, valamint arról, hogy mennyire elégedettek annak hatékonyságával, illetve szerintük milyen változtatásokra lenne szükség a közeljövőben annak érdekében, hogy minél több gyermek részesülhessen az őt megillető ellátásban.

Kutatásom során tanulmányoztam a szakirodalmat, kérdőíves felmérést készítettem, valamint az érintett gyermekekkel foglalkozó pedagógusok véleményét is megkérdeztem.

A kérdőív saját készítésű, félig strukturált formában. Nyitott és zárt kérdéseket tartalmaz, lehetőséget nyújtva a szülők számára saját véleményük néhány mondatban való közlésére, amely a részletes vizsgálathoz elengedhetetlen.

A kérdőív az Autisták és Autisztikusok Érdekvédelmi Szövetségének támogatásával megjelent az Esőember kiadvány 2007. évi 3. számában, melynek eredményeként könnyebbé vált az autizmussal élő gyermekek szüleivel való kapcsolatfelvétel és információcsere. Továbbá, a zártkörű Autizmus Levelező Fórumon keresztül, valamint személyesen kértem segítséget a hasonló sorsú családoktól kutatásomhoz. A kérdőívek egy részét e-mailben juttattam el az érintettekhez.

A kitöltött kérdőívek felét a fővárosi, míg a többit vidéki nagyvárosokban, illetve kis településeken élő, egy vagy két autizmussal élő gyermeket nevelő szülők küldték vissza.

A kitöltött kérdőíveket 34 család küldte vissza, elektronikus levélként, postán, illetve személyesen.

AUTIZMUSSAL ÉLŐK SPECIÁLIS ELLÁTÁSA_27

7.1. A kutatás eredménye

A diagnosztizálás életkori megoszlása (2. kérdés)

A szülők által kitöltött és visszaküldött kérdőívek alapján az autizmussal élő gyermekek közel 80%- át három és öt éves kor között diagnosztizálják. A kérdőív mellé csatolt levelekből kiderül, hogy hosszú hónapok telnek el, amíg az érintett

gyermek olyan szakember kezébe kerül, aki felállítja a diagnózist. Ebben szerepet játszhat a szakirányú képzettség hiánya, illetve az, hogy a gyermekorvosi, védőnői szűrővizsgálatokon nem történik speciális szempontok alapján megfigyelés, jórészt a motoros, intellektuális és perceptuális készségek vizsgálata történik. Többnyire ezzel magyarázható, hogy a családok közel 65 %- át váratlanul éri a diagnózis.

Hogyan érintette a szülőket a diagnózis? (4. kérdés)

Egy szülő válaszát idézem: „azért ért váratlanul, mert addig erről nem is hallottam. Aztán az interneten utána olvastam és teljesen kiütött a dolog. Most, hogy sokat remélek a fejlesztésektől és látok apró, nagyon minimális változásokat, próbálom magamat összeszedni.   ”

Azonban ez a nagy arányszám abból is adódhat, hogy a szülő bár tudja gyermeke „másságát”, a diagnózissal kap egy címkét, aminek sokkal nagyobb a súlya, mint annak az állapotnak, amivel addig együtt éltek. Tehát a „nevesített” baj legalább annyiszor jelenti a segítő lépéseket akadályozó béklyót, mint ahányszor a könnyebbséget. Önmagában egy diagnózis még nem segít a szülőnek abban, hogy megtudja, mit tehet vagy mit kell tennie  valójában a gyermekéért. (Kálmán, 1997)

A jó képességű és verbalitású gyermekek esetében gyakran csak az iskolába kerülés időszakában válik nyilvánvalóvá a fejlődési zavar. Mivel a jellegzetes szociális kommunikációs tünetek, sztereotípiák három éves kor után egyre nyilvánvalóbbá válnak a megkérdezett szülők mindegy 23 %- a már sejtette, és ugyancsak 12 % megerősítésért fordult szakemberhez.

1. ábra

Hol és milyen segítséget igényeltek a szülők? (5. és 6. kérdés)

A diagnózis felállítása után a családok 70%- a igényelt valamilyen támogatást. Különböző fórumokhoz fordultak segítségért; helyi önkormányzathoz anyagi juttatásért, Családsegítő Központhoz, Pedagógiai Szakszolgálathoz, szakembertől és hasonló sorsú szülőktől kértek tanácsot.

A szülők válaszaiból idézek:„próbáltam egyrészt fejlesztésben segíteni tudó szakembereket keresni, másrészt hasonló sorsú szülőkkel igyekeztem felvenni a kapcsolatot”, „Korai Fejlesztő Központ, gyógypedagógusok…”, „a helyi polgármesterhez fordultam, hogy a fejlesztésben részt vevő gyermekem foglalkozásainak árait vállalja át az önkormányzat, de elutasított.”

Milyen támogatásban részesültek? (8. és 9. kérdés)

Az esetek 47 %- ában kaptak is a családok támogatást, elsősorban útmutatást az otthoni fejlesztéshez, szakkönyveket, illetve segítséget az integrált intézménybe, illetve autista csoportba való bekerüléshez. „Segítettek bejutni egy integrált óvodába, ott pedig segítettek megtalálni a diagnosztizáló intézményt, majd az autista csoportot”, „tanácsot adtak, hogy hogyan tudom eredményesen fejleszteni otthon is, lelkileg is sok támogatást kaptam, segítségükkel más hasonló sorsú szülőkkel is megismerkedtem.”

A családok 23 %- a az állam által biztosított anyagi juttatásokon (emelt családi pótlék, meghosszabbított GYES) kívül, nem kapott semmilyen segítséget. Az önkormányzatok elzárkóztak a kérdés elől, költségvetés hiányára hivatkozva anyagilag nem tudták segíteni a családokat. A helyi közoktatási intézményekben az integrált oktatáshoz szükséges feltételek megteremtése is rendkívül költséges, egyes helyeken működik ugyan az együttnevelés, de nem előírásszerűen.

2. ábra

A válaszadók 12 %- a nem kért sehonnan, semmilyen segítséget, ők kis településen élnek, a védőnő nem tudott felvilágosítást adni az állapotról, fejlesztési lehetőség nincs, a gyermeket felvették a többségi iskolába. Egy autizmussal élő kisfiú anyukája ezt írta: „kis faluban élünk, nem volt kihez fordulni csak az intézményi védőnőhöz, de ő azt sem tudta mi az autizmus.”

Fejlesztésben részesülő gyermekek aránya (10. és 11. kérdés)

A megkérdezett családokban élő érintett gyermekek 82%- a rendszeres fejlesztésben részesül. Közülük 20% speciális óvodai, illetve iskolai csoporton belül vesz részt a rehabilitáló, fejlesztő foglalkozásokon. „Három éves kora óta egyéni fejlesztés az autista csoportban”, „7 éves kora óta speciális általános iskolába, ahol most 4. osztályos”, speciális kis létszámú óvoda”

3. ábra

A családok többsége azonban a Korai Fejlesztő Központok által nyújtott szolgáltatásokat veszik igénybe. A gyermekekkel foglalkozó szakemberek nagymértékben le vannak terhelve. A diagnózisra hónapokat kell várni, a korai fejlesztőkben várólista van. A szülők nagy része, ha anyagi helyzete engedi, maga keres szakembert aki, természetesen a terápia jellegétől függően, otthon végzi a fejlesztést. Egy anyuka ezt írta: „csak azért végeztem el a gyógyped. asszisztensi tanfolyamot, hogy többet tudjak a gyerekről, a témáról, az összes vizsgálatot úgy kellett kikönyörögni, mert a kutyát nem érdekelte a dolog. További lépések nincsenek, csak a semmit sem érő heti kétszer másfél óra, ami fél óránál jó esetben sem több, hiszen egy ilyen gyereket nem lehet másfél órán keresztül folyamatosan foglalkoztatni.”

A kérdőívek válaszai alapján a fővárosban élők szerencsésebb helyzetben vannak. Könnyebben elérhetőek a kiegészítő terápiás lehetőségek (pl. lovas terápia, zene terápia, HRG) mint vidéken, ahol a szakértői bizottságok, illetve jó esetben a nevelési tanácsadók végzik a fejlesztést. Azok az érintett gyermekek (18%), akik nem részesülnek autizmus specifikus fejlesztésben, elsősorban vidéken élnek, ahol szakember, illetve intézmény hiányában kevésbé biztosított ez irányú ellátásuk, valamint anyagi természetű okai vannak. „Vidéken élünk, nem elérhető számunkra a fejlesztés”, „nincs fejlesztés. A feladatot kivették a Szakszolgálat kezéből, és más intézményt nem bíztak meg vele”, „anyagi természetű okai vannak”, „nincs ismert és képzett fejlesztő.”

A terápiák anyagi vonzata (12. kérdés)

Azokban a családokban, ahol az érintett gyermek fejlesztésben részesül, a szülők 41%- ának valamilyen anyagi megterhelést jelent. Vannak, akik a terápiák teljes összegét fizetik, amely havonta közel több tízezer Ft költséget is jelenthet. „Mindenért fizetek. Csak B. kifizetett fejlesztések összege meghaladja a több tízezer forintot. A baj csak ott van, hogy a testvérére (hál Istennek) akkor még egy fillért sem költöttem, pedig ő is az én gyermekem.” „A mozgásterápia nagyon költséges, mert Bp.- en van.”- nyilatkozták a szülők.

Az esetek többségében azonban foglalkozásért nem kell fizetni, de az útiköltség több ezer forintba kerül. A szülők válaszaiból idézek: „nagyon megnehezíti az anyagi helyzetünket, mivel mindennapjaink abból állnak, hogy viszem- hozom az iskolából. Egy törvény megváltoztatásával pedig 2007 januárjától már nem térítik meg a teljes útiköltséget, mivel autóval szállítjuk a gyermeket”, „van olyan terápiánk, amiért fizetnünk kell, emellett az utazási költségünk nagyon magas (minden nap utazunk a kicsivel), több terápia, fejlesztés azonban ingyenes. Mindenesetre jelentősen megterhelik a családi költségvetést a terápiák.”

Az esetek 41 %- ában a fejlesztés teljesen ingyenes, az utazásra többnyire alapítványi támogatásból kapnak pénzt a szülők: „személygépkocsival naponta 100km autózunk, de kapunk útiköltség térítést, így inkább az időbeosztásunkat érinti, anyagilag nem annyira.”

4. ábra

Sajnálatos tény azonban, hogy a családok mintegy 12%- a azért nem tud a kötelezően kiírt mellett más kiegészítő terápiát igénybe venni, mert anyagilag nem tudja finanszírozni. „Nem tudjuk finanszírozni a terápiákat, ha azok ingyenesek is lennének, az útiköltség kerülne nagyon sokba.” – írta egy édesanya.

A rendszeres fejlesztés eredménye a szülők szemszögéből (14. és 15. kérdés)

Ez azért is szomorú mert a szülők válaszai alapján, a terápiák hatására, ha kis mértékben is, de változás állt be gyermekek állapotában (60%). Beszéd és mozgásfejlődésük jelentősen javult, nyitottabbá váltak, könnyebben alkalmazkodtak és a feladatmegoldások terén is sokat fejlődtek. Szülői véleményt idézek: „nagymértékű változást tapasztaltunk, főleg értelmi fejlődésében, és a kommunikációban is. Mikor bekerült a csoportba, nem beszélt, nem figyelt, ceruzát nem vett a kezébe. Itt elkezdett beszélni, megtanult írni, olvasni rajzolni. Szinte mindenre reagál, nagymértékben javult a figyelme és a beszédértése. Pedagógusai szerint autizmusához képest kreatív és érdeklődő. Társaival próbál kapcsolatot teremteni.”

A családok csupán 20% - a számolt be arról, hogy a terápiák ellenére, sem történt előrelépés gyermekük állapotában.

A foglalkozások kapcsán a szülők közül többen nehezményezték, hogy vidéken kevesebb a lehetőség, nehezebb megtalálni a gyermekek számára legmegfelelőbb terápiákat. „Bízom benne- bízni akarok benne- hogy a lehetőségekhez képest hatékony fejlesztési módszert találtunk. Budapesttől és az autisták ellátásában aktívabb, több lehetőséget biztosító városoktól, megyeszékhelyektől távol élünk, ehhez képest úgy gondolom, a lehető legmegfelelőbb, számunkra elfogadható távolságon belül elérhető terápiákat találtuk meg nagyon hosszú keresés után.”- válaszolta egyik vidéken élő szülő.

Az ellátások bővítésének szükségessége (16. kérdés)

Az ellátások bővítésének szükségességéről minden szülő egyhangúan nyilatkozott. Igény lenne gyógypedagógiai szakszolgálatokra, ahová felvilágosításért fordulhatnak a családtagok, biztosítani kellene a hatékony fejlesztést, a közösséget, a nappali felügyeletet, és mindez a lakóhelyhez közel legyen.

A nagyobb városokban, megyeszékhelyeken költségvetés hiányában a szakszolgálatok nem indítanak fejlesztéseket. „Szükség lenne kifejezetten autista specifikus fejlesztésre. Nekünk ahhoz több tíz kilométert kellene utaznunk, amit nem tudunk vállalni mindennap. A kisfiamat nem akarjuk beadni hetes iskolába, mert ő a mindenünk, természetesen a testvéreivel együtt. Egy napot sem tudnék elképzelni, hogy nem velünk van.” – írta egy vidéken élő édesanya

Nagy szükség lenne kislétszámú speciális csoportokra, ahol kellő figyelem és idő jut a gyermekekre, a normál oktatási intézményekben magasan funkcionáló autisztikus gyermekeknek létrehozott osztályközösségekre, a részleges integráció megoldására. „Normál oktatási intézményben autisztikus gyermekeknek létrehozott vagy az ilyen gyerekeket befogadó csoportok megfelelő szakember gárda támogatásával (integráció ide vagy oda, még nagyon kevés működik tudomásom szerint), ahol a gyerekeink a normál közösségben, de a speciális nevelési igényeiknek megfelelő fejlesztésben részesülnek, tanulnak.”

A súlyosabban érintett gyermekek és felnőttek esetében erőteljesebb támogató szolgálat létrehozása, beleértve a családok támogatását, a gyermek elhelyezésének biztosítását. „A  súlyosabb esetek számára is biztosítani kellene a valóban hatékony fejlesztést, a közösséget, a nappali felügyeletet, hiszen amit most kapnak ők és a családjaik az gyakorlatilag nulla.” – javasolják az érintett családok.

Elégedettek- e a szülők az ellátórendszer működésével? Szerintük milyen változásokra/változtatásokra lenne szükség? (17. és 18. kérdés)

A válaszadók 65%-a elégedetlen az ellátórendszer működésével. A változáshoz, a jobb ellátáshoz állami szinten kellene beavatkozni, több pénzre, több szakemberre, több intézményre lenne szükség. Továbbá nagyobb hangsúlyt kellene fektetni az oktatás megreformálására, kis létszámú osztályok létrehozására, valamint a gyermekek aktív foglalkoztatásának, szakszerű felügyeletének megoldására, játszóházak, lakóotthonok létesítésére. Mindehhez nélkülözhetetlenek a kellően felkészített pedagógusok, előítélet- mentes, toleráns tanári gárda. Széles körű tájékoztatásra, a szemléletmód megváltozására társadalmi szinten, elfogadóbb magatartásra a fogyatékosokkal szemben, segítségnyújtás, hogy ne érezzék magukat kiszolgáltatott helyzetben.

5. ábra

A szülők javaslataiból idézek: „a gyermekorvosok tájékozottabbá tételével kezdődhetne, és a lehető legtöbb támogatott módszerre. Sajnos a szülők egymás között adják le a drótot és nem az egyes központok adnak felvilágosítást a különböző módszerekről. Ha nem lenne internet még itt sem tartanánk, ez nem normális!”. „Pénz, pénz és pénz, és természetesen, jóval több szakember országszerte, valamint több lelkiismeretes, lelkes támogató, több normál nevelési programú intézmény, ahol a normál fejlődésű gyermekek között az autisztikus gyerekek is helyet kapnának. (Ma még sok helyen elutasítás a válasz.) „Az igények felmérésével, az autista gyermekek lakóhelyükhöz minél közelebb kapják meg a számukra megfelelő speciális fejlesztést.” „Főleg a családok anyagi támogatása”, „probléma felismerése illetve az emberek előítéletességének megszűnése (nem viszem el, mert megbélyegzik, inkább kínlódjon.”

A kutatás során szerettem volna átfogó képet kapni az ellátórendszer működéséről, de az adatok, amelyek a rendelkezésemre állnak nagy valószínűséggel nem a valós képet mutatják. Akik kitöltötték a kérdőívet, bizonyos szinten már kapcsolatba kerültek valamilyen erőforrással, kezükbe vették az irányítást és harcolnak gyermekeikért. De mi van azokkal a családokkal akik társadalmi segítség nélkül maradnak, sem a védőnőre sem más szakemberre nem tudnak támaszkodni. Ők, azok, akik legjobb tudásuk szerint próbálják kezelni gyermekük viselkedési problémáit, és óriási akarattal és kitartással talpon maradni.

Azok a családok, ahol az érintett gyermek speciális fejlesztésben részesül, pénzt és energiát nem kímélve igyekeznek mindent megtenni annak érdekében, hogy életminőségükben pozitív változás álljon be. Legnehezebb helyzetben a vidéki szülők vannak. Többségük órákat autózik, hogy gyermeke az állapotának megfelelő terápiában részesülhessen. Sajnos vannak olyan családok- nem is kevesen- akik anyagi okok miatt nem tudják vállalni a kiegészítő terápiák vagy az utazás miatti többletköltségeket.

Igen, azt hiszem bátran állíthatom, hogy van összefüggés a család anyagi helyzete és a terápiákhoz való hozzájutás között- habár a kérdőívek alapján kis százalékban-. Nekik nem csak gyermekük állapotát kell feldolgozniuk, hanem azt is, hogy lenne ugyan lehetőségük a fejlesztésre, de anyagilag nem engedhetik meg maguknak.

A terápiák nem csak a gyermekek állapotán javítanak, a szülőkre is jó hatással vannak. Nem csak azért mert gyermekük fejlődik, hanem azért is, mert ki tudnak mozdulni a lakásból, találkozhatnak hasonló sorsú szülőkkel, beszélgethetnek a szakemberekkel, tanácsot, biztatást kaphatnak. A családok többnyire elégedettek a fejlesztések hatékonyságával, de aggodalommal tölti el őket a jövő. Jelenleg nagyon kevés olyan bentlakásos intézmény működik, ahol kifejezetten autizmussal élők nevelkednek, élnek. Több állami támogatásra, képzett szakemberre, intézményre, a családok állami támogatására lenne szükség az ellátórendszer eredményesebb működéséhez.

AUTIZMUSSAL ÉLŐK SPECIÁLIS ELLÁTÁSA_28

7.2. A segítő szakember szerepe

Az autizmus sors. A külső szemlélők, a segítő szakemberek sem változtathatnak a történteken, de erőt, biztatást, kitartást adhatnak, megbecsülést sugározhatnak, könnyíthetnek ennek a sorsnak a „keresztjén”.

Ha összevetem a kutatás során feltárt információkból azt, hogy a szülők milyen segítséget várnának el a segítő szakembertől, azzal, hogy én, mint szociálpedagógus mit tudnék nyújtani számukra, jó néhány területen vállalhatnék feladatot.

A „segítségre” szakosodott intézmények csak abban az esetben tudnak segíteni az érintetten, ha tudomást szereznek róluk. Ezért lenne rendkívül fontos a csecsemőkori szűrővizsgálatokon a gyermek speciális szempontok alapján történő megfigyelése, a védőnők képzése, továbbképzése a témában. Ők azok, akik három éves korig- jó esetben- folyamatosan tartják a kapcsolatot a családdal, tanácsokkal látják el, és a megfelelő intézményhez tudják irányítani őket.

Amennyiben a védőnő, gyermekorvos nem tud segítséget nyújtani, szülő fordulhat a Családsegítő Központhoz is tanácsért.

Az intézményben dolgozó szociális munkások, szociálpedagógusok feladata lehet:

Sokat gondolkodtam azon, hogyan lehetne könnyebbé tenni a család számára a kezdeti nehéz időszakot. A szakemberek túlterheltek, vizsgálatok után nem sok idő jut a szülők kérdéseinek megválaszolására. Kérdést is nehéz megfogalmazni abban a helyzetben.

Talán megoldást jelentene, ha a diagnosztizáló intézmények alkalmaznának olyan szociális szakembert, aki a diagnózis után felkeresné otthonukban a családokat, válaszolna a kérdésekre, tájékoztatná őket a nekik járó juttatásokról, és a fejlesztés, esetleges elhelyezés lehetőségeiről. Valamint fontosnak tartanám, a gyermek sorsának nyomon követését is egy bizonyos életkorig. Sajnos állami támogatás hiányában az intézmények nem tudnak alkalmazni, olyan segítő szakembert, aki ezt a „speciális”családgondozói munkakört betölthetné. Személyesen és e-mailben megkérdezett szülők támogatnák az ötletet, mert első kézből jutnának fontos információkhoz.

Szükség lenne Gyógypedagógiai Tanácsadó létrehozására, ahová a szülők bármikor fordulhatnának támogatásért, előadásokat szerveznének a témában, valamint eszközkölcsönzést végeznének.

Az óvoda, iskola kiválasztásánál is nehéz helyzetbe kerül a család. Kevés a kifejezetten autizmussal élőknek létrehozott óvodai illetve iskolai csoport, és azok is nagyobb városokban, fővárosban működnek. A szülők szerint a részleges integráció a megoldás. A többségi iskolák indítsanak speciális tagozatot, ahol az érintett gyermekek neveléséhez, fejlesztéséhez biztosítják a megfelelő személyi és tárgyi feltételeket (max. 15 fős osztályok, kétszemélyes tanítási órák, a tanítási tér és berendezések átalakítása, speciális, fejlesztésekre alkalmas táborok, játszóházak finanszírozása). A külön oktatás, de adott tanítási órákon a normál osztályban való munka, közös szabadidős programok, mindkét fél számára hordoz előnyöket, természetesen mindez a témában képzett pedagógus jelenlétében.

A szociálpedagógus lehetséges feladatai az óvodákban:

A szociálpedagógus lehetséges feladatai a speciális oktatási intézményekben:

A kutatás során nyilvánvalóvá vált, hogy az érintett családokban- ahol a gyermek nem jár óvodába, vagy iskolába- nagy problémát jelent a nappali felügyelet megoldása. Az esetek többségében az egyik szülő otthon marad a gyermekkel, de neki is szüksége van olyan alkalmakra, amikor el tudja intézni hivatalos ügyeit, vagy pihenni szeretne pár órát. Ezért lenne rendkívül fontos a gyermekfelügyelet megszervezése, érintett szülők klubjának létrehozása szakember bevonásával.

Az iskolából kikerülő érintett fiatalok helyzete szintén nem megoldott. Többségüknek állandó felügyeletre van szüksége, napközi otthonok pedig alig vannak. A pszichiátriai intézmények nem tudják biztosítani a megfelelő feltételeket az autizmussal élő felnőttek számára. Néhány lakóotthon épült már, de azok, csak az elhelyezésre szoruló felnőttek kis százalékát tudják befogadni.

A szülők válaszai alapján sokkal több gyermekotthonra lenne szükség, valamint olyan intézményekre ahová napközben, vagy fél napokra el tudnák helyezni gyermeküket. Szintén nagyobb számban kellene létesíteni lakóotthonokat és napközi otthonokat autizmussal élő felnőttek számára, amelyek egyúttal védett munkahelyet is biztosítanak az érintettek számára (majorságokban mezőgazdasági munka, kézművesség, állattartás stb.) ezekben az intézményekben a szociálpedagógus feladatai a következők lehetnek:

Megoldást, vagy könnyebbséget jelentene az autizmussal élő gyermeket vagy felnőttet nevelő szülők számára, ha otthon végezhető munkát tudnának vállalni. Így nemcsak gyermekük felügyelete lenne megoldva, hanem anyagi segítséget is jelentene számukra.

Ha végigtekintjük az érintett családok életének fordulópontjait, nincs olyan állomás ahol többségük, ne szorulna valamilyen támogatásra.

A problémák megismerése, gondolkodásra, tettekre ösztönöz. A szociális szakmák még keresik lehetőségeiket, a gyakorlatban alakítják önmagukat. Nem szabad megmerevedniük, legalább annyira rugalmasnak kell lenniük, amennyire sokrétű a problémák köre.

Szervezett ellátásra lenne szükség. Nem csak a szociális, hanem más szakmáknak (egészségügy, oktatásügy, családügy, munkaügy) is közeledni kellene egymás felé az autizmussal élők jobb, teljesebb ellátása érdekében.

Vissza a Tartalomjegyzék - hez



2010-04-10 00:00:00
Vissza
Bejelentkezés
 

Keresés