lepjunk.hu

Az epilepsziáról

Az epilepsziáról a VI. Autizmus napon elhangzott előadás rövid összefoglalója.

Dr. Altmann Anna (Magyar Epilepszia Liga) az autizmus és az epilepszia kapcsolatáról, gyakoriságáról tartott előadást. Kiindulópontja az volt, hogy az epilepsziások között sok az autista, és számuk észrevehetően nő. Az epilepsziás felnőttek 37,5%-a autista, és ez a gyerekeknél majdnem ilyen arányú. Mi lehet ennek az oka?

Megjelent az Esőember 2007. - XI. évfolyam, 4. számában


Bár erre a kérdésre nem kaptunk feleletet, hiszen ennek okát most kutatják, de már az is öröm, hogy egy szakember hajlandó foglalkozni egy betegség (jelen esetben az epilepszia) és az autizmus kapcsolatával. (Mások ugyanis az autizmust kísérő betegségekre azt szokták mondani: ezzel nem foglalkoznak, mert a gyerek úgyis autista marad). Az autisták e kórformában is hozzák a "formájukat": többnyire nem úgy viselkednek, ahogy pl. egy epilepsziástól ez "elvárható". A vizsgálatok pedig azt mutatják, hogy az autistáknál az agy frontális lebenye az aktív, szemben a nem autistákkal, akiknél ez a jobb oldalon lokalizálódik.

Altmann Anna úgy véli, érdemes lenne jobban felvilágosítani a szülőket az epilepszia "megjelenési" formáiról (nem kell várni a "nagyrohamra", a bizarr mozdulatok is jelezhetnek epilepsziát). És azt is fontosnak tartja, hogy a neurológia és a pszichiátria a jövőben a mainál sokkal jobban működjön együtt.

Dr. Gádoros Júlia (a Vadaskert Gyermekpszichiátriai Kórház és Szakambulancia igazgatója) az autista gyerekek pszichiátriai megsegítéséről tartott előadást, ismertetve mindazokat a terápiákat, módszereket, amelyeket a mai magyar pszichiátriai/gyógypedagógiai gyakorlat (el)ismer. Külön nyomatékkal szólt az alternatív gyógymódok, módszerek (pl. DAN, secretin, FC) hatékonytalanságáról. Úgy vélte ezekben többnyire az üzlet dominál (vö. táplálék-kiegészítők ára).  Szülői kérdésre kitért a különféle diétákra, illetve azok vizsgálatára: mint mondta, nincs benne az orvosi protokollban ezek vizsgálata, tehát ezt nem is vizsgálhatják az orvosok.

Ferenczy Ágnes


Lásd még: Ha váratlanul jön a roham illetve Az epilepsziáról gyerekeknek


2010-04-06 00:00:00
Vissza
Bejelentkezés
 

Keresés