lepjunk.hu

Seth F. Henriett: Autizmussal önmagamba zárva

Seth F. Henriett: Autizmussal önmagamba zárva

Emlékek, gondolatok, képek, versek és 138 naplóbejegyzés

Legnagyobb élményt számomra mindig az jelenti, amikor autisták írnak saját magukról. Csak rajtuk keresztül érthető meg igazából, mi is az autizmus, hogyan látszik belülről, az ő szemükkel, érzékelésükkel a mi „normális” világunk. Különös szeretettel fogadom, és nagy becsben tartom, ha magyar autista szerzők tollából olvashatok akár csak pár soros vallomást, egy verset, pláne egy könyvet.

Autizmus Alapítvány KAPOCS Kiadója - 2005


Mindezt együtt találtam, és azóta is nagy szeretettel nyitom ki Seth F. Henriett Autizmussal önmagamba zárva címmel a Kapocs Kiadónál  2005-ben megjelent könyvét. Alcíme: Emlékek, gondolatok, képek, versek és 138 naplóbejegyzés.

Tehát minden együtt.

Amikor lapozgatom arra gondolok, hogy miért érzi szükségét a magyar könyvkiadás minduntalan annak, hogy külföldi szerzők könyveit  fordíttassa, hiszen ennél többet, mint amit Heni leírt, az autizmusról leírni talán nem lehet. Természetesen azonnal elhessegetem ezt az önző gondolatot, hiszen olvassunk minél többet erről az állapotról, ismerjük meg más kultúrában élő autista gyermekek, felnőttek valamint szüleik gondolatait, éljük át gondjaikat, fogadjuk el észrevételeiket, tanácsaikat. Csak így juthatunk el - remélhetőleg mielőbb - a megoldáshoz is, de az autisták mind tökéletesebb megértéséhez kihagyhatatlan út.

Itt a honlapomon is közlök Henitől két verset, melyek annak idején az Esőember folyóiratban jelentek meg, és a Gondolatok menüpontban összegyűjtött bölcsességek egy-egy bevezető  gondolatát is tőle idéztem.

Honlapja: http://5mp.eu/web.php?a=savant

Kocsis Alajos, 2010. február 11.


2010-02-11 20:45:57
Vissza
Bejelentkezés
 

Keresés