lepjunk.hu

EGY PEDAGÓGUS TAPASZTALATAI AUTISTA GYEREKEKKEL I.

Julika fejlesztése 1988. novemberétől 1989. augusztusáig

Megjelent az Esőember, 1995/1996. tél, I. évfolyam, 1. számában


Julika 1984. október 11-én született. Mikor négy éves korában megismertem, a következőket figyeltem meg:

Nagyon szép, kedves arcú, finom alkatú, jó felépítésű kislány volt. Békés volt és egészen passzív.

Mozgása az otthoni bútorok között látszólag oldott volt, bár csak nagyon kis területen mozgott, kb. egyik széktől a másikig. Féloldalas mozdulatokkal mászott föl rájuk.

Ideje nagy részét sztereotíp mozgásokkal töltötte ki:

Az emberekhez szívesen közeledett, de mindig háttal fordulva ért hozzájuk, akár vadidegenekhez is (pl. buszon). Szüleit ekképp érintve is folytatta sztereotip mozgásait.

Semmiféle tevékenységet nem végzett: körülötte a legveszélyesebb tárgyak érintetlenül maradtak: tükör, rajzszögek, tűk, híradástechnikai berendezések.

Tekintete nem volt figyelő, csak ritkán, inkább a semmibe révedt. Az emberekre nem nézett rá, szemkontaktusba nemigen lehetett kerülni vele.

Táplálása nehezen ment. Rendszertelenül és "alaktalanul". A legtöbb étellel szemben visszautasító volt. (Amennyire én láttam.) Magától csak kicsi falatokat evett meg, két ujjal fogta meg, fogai közé vette, ajkait lazán széthagyva. Szórakozott arckifejezéssel, nyitott a szájjal rágicsált. Kanállal nem evett, pohárból nem ivott, csak elfogadta az etetést, kanállal itatást.

Nem volt szobatiszta, jelét nem adta ez irányú ingereinek.

A szólításra nem reagált, a beszédre nem figyelt.

Nem beszélt - bár a hangok képzésére alkalmasnak bizonyult: rendszertelenül és közlési szándék nélkül sokféle hangot tudott kiadni.

Egykedvű vagy szomorúan panaszos volt többnyire. Voltak furcsa belső örömei, de gyermeki jókedv, életöröm nem látszott rajta.

Az érdeklődés látszólag teljesen hiányzott belőle. Nem szaladgált, nem csodálkozott rá semmi meglepőre, nem próbált semmit meghódítani, megmászni, megragadni, szájába venni, felfedezni.

Az erőfeszítést nem ismerte, mozdulatai lagymatagok, álomszerűek voltak. (Hacsak nem dühöngött, vagy önpusztított.)

A kapaszkodás ölelő csimpaszkodás, a megragadás ösztöne mintha hiányzott volna belőle. Hagyta magát ölelni, ezt néha kívánta is, de ő maga nem viszonozta az ölelést, arcát kifelé fordította.

Én így ismertem meg Julikát. Ez az ismeret meglehetősen töredékes, hisz a napnak csak egy kiragadott szakaszában láttam mindig, délelőttönként bő két órára.

Kapcsolatunk öt fő korszakra osztható, melyek közt időnként átjátszás van. Az első korszakot írom le viszonylag részletesebben. A többiben folytatjuk az itt leírt "gyakorlatokat", csak más-más körülmények között.

I. KORSZAK.
Julika otthonában, kettesben töltöttük el a napi két órát. A szülőket kértem, hogy hagyjanak minket kettesben. Ez a korszak körülbelül őt hétig, január elejéig tartott.
Célom az volt, hogy Julika szívéhez közel férkőzzek. Hogy ő befogadjon engem, így a benne rejtőzködő lehetőségek valósággá válhassanak: kiszabadulhassanak.
Ehhez az őt körülvevő páncélzaton (sztereotípiák, látszólagos közömbösség, "süketség", "vakság") kellett áthatolni.

A következő módokon sikerült ezt megoldani:

A terápia lényege az volt, hogy éles határt húztam jó és rossz között. Közömbös cselekedetnek semmit sem tekintettem. Csak jó volt és rossz. Ez mai is - és mindenkor -igaz. A mi életünkben is.

pl.

Mindig nagy öleléssel, énekléssel, stb. háláltam meg.

Rossz pl.

Ezeket sose engedtem. Ami közömbösnek tűnőt lehetett, azt jóra fordítottam. Amit nem, azt megakadályoztam, ill. kizökkentettem belőle. Valami jóra cseréltem föl. A vágyai teljesítésére pedig motiváltam (lásd: d/ pont).

A jó és rossz éles megkülönböztetése, a jó élvezetének megindulása csodálatos módon csökkentette a félelmet a külvilág, a cselekvés, az emberi kapcsolatok és az újdonságok iránt. Biztonságérzetet, tájékozódáshoz támpontokat adott neki.

A tárgyak megfogására, a cselekvésre való bátorítás a hatalma megérzéséhez vezetett, s ez fölébe emelte a félelemnek. E korszak eredményei:

E sok jóval párhuzamosan azonban felszabadult benne először az agresszió (ami eddig nem volt, de negatív jellege ellenére ígéretesnek tartottam, mert kifelé irányult) -, azután az autoagresszió.
Ez utóbbi a téli szünetben jött elő, mikor nem találkoztunk. Később is többször előbukkant, de már nem ilyen pokoli erővel.
Julika ekkori lelkiállapotának művészi tökéletességgel megragadott képe Dsida Jenő mellékelt verse, A tó tavaszi éneke.

II. KORSZAK
Julikával a mi otthonunkban vagyunk kettesben 1989. január elejétől.
Míg együtt hazagyalogoltunk a Moszkva térről különböző utakon, az új környezet új távlatokat nyitott. Sokféle új, számára tehát félelmetes helyzetbe került, ahol a félelmet lassan föloldotta a bennem való bizalma.
Kialakult az egymásrautaltság érzése, a kölcsönösség.

Ebben a korszakban sokat fejlődött

Hiány maradt a kezdeményezés és a jókedv, mint sok további fejlődés kulcsa.
A csak kettős kapcsolat így kimerítette lehetőségeit, Mindent megtett, minden cselekvésre képes lett, ami korának megfelelő.
A kezdeményezés és a jókedv fejlesztésére gyerekközösségre volt szüksége.

III. KORSZAK
Julika bölcsődéjében töltjük időnk nagyobb hányadát közös séta után (március - április).
A gyerekek gyorsan kialakult velem való kapcsolata egészséges féltékenységet vált ki. Kezd akarni részt venni a játékokban. A gyerekek példája rengeteg új helyzetet, játékot kínál.
Megláthatom, hogy a bölcsőde fegyelmezett napirendjével, Marika néni ösztönös ráérzéseivel és következetességével, makacs bizakodásával milyen jó hatással van Juli fejlődésére, Juli mégis kinőtte már a bölcsődét, mert:
nincsenek foglalkozások, és ez Julit a passzivitásba ill. sztereotípiába engedi hullani.

Helyzetem nehéz, mivel Juli érdekében én foglalkoztatom a gyerekeket. Körülöttem nyüzsögnek, Julinak jót tesz. Ám a bölcsőde passzív rendjét ez fölborítja.
Ebben a korszakban kezdett integetni szeretteinek (először csak a mutatóujjával!)

IV. KORSZAK
Kezdtem saját gyerekeim és Karlócai Marianne óvodásai társaságába apránként bevezetni. Időnk nagy részét a szabadban töltjük (május - június). Óvodába kísérjük a kislányomat együtt, iskolából elhozzuk a nagyobbikat, stb. - Megtanul biciklizni (lásd később), - nagy távolságból is távirányításúvá válik - gyerekek közt figyel, derűs. ((Viselkedése olyan oldott és természetes, tekintete olyan figyelő, hogy a sokat tapasztalt Karlócai Marianne szó szerint ezt mondta - följegyeztem: "Jaj de cuki! Meg nem mondtam volna, hogy nem egészséges!" Valóban, csak hosszas barkóbázás után jött rá, hogy ő Julika, akiről már sokat hallott.) - a gyerekekhez ragaszkodik - az óvodában kezdett rajzolni. V. KORSZAK A balatoni nyaralás nagycsalád-jellegű közösségben. (Egy szülőházaspár: férjem meg én, egy fiatal anya három kisgyerekével és kb. harminc gyerek és fiatal másfél évestől 23 évesig.) E korszakról regényeket tudnék írni.
Hadd álljon itt helyette egy tömör összefoglaló - honnan hová jutottunk:
Mozgása már nem hospitalizált

A sztereotíp mozgásokat az én társaságomban teljesen elhagyta.
Szemből közelít a szeretett emberekhez, szemből ölel, csimpaszkodik.
Szeretetét kifejezi, tud szeretni.
Az idegeneket idegenül kezeli (nem ellenségesen!)
Bármily tevékenységet szívesen végez (esetleg elkezdeni nehéz csak), pl.:
öltözik-vetkőzik kezet mos, rendet rak, mosogatásnál öblöget, kiszedi a tiszta edényt, szakszerűen teszi a szárítóra ill. evőeszköztartóba, stb.
Ismert útvonalon magától közlekedik, megelőzve engem. Követ, amerre megyek.
Kezdte magától fölfedezni a számára ismeretlen dolgokat, kipróbálni azok tulajdonságait.
Ergo: otthon összetörte a tükröt (lásd fentebb: "...a legveszélyesebb tárgyak érintetlenül maradtak: tükör,..."), el kell előle rakni a veszélyes tárgyakat.
Kezével mindig megfog (nem feltétlenül magától), erő van benne.
Tekintete értelmes és figyelő állandóan.
A szemkontaktus jellemző kapcsolatforma lett. Hosszan, tartósan szembe nézve figyel.
A szólításra rendszeresen reagál, a beszédre figyel, érti, engedelmesen cselekedetekre váltja.
Táplálkozása javult. Pohárból iszik, tud önállóan enni, bár inkább a babás etetést igényli. Engedjük.
Szobatisztasága passzíve teljes: ha mi vécéztetjük. Mozdulatokkal rendszerint jelez is. Jeleit nem mindig értjük meg időben.
Beszédje még nem indult meg, de odaadóan figyeli, ha lassan, artikulálva mondok neki dolgokat. Szájmozgásomat ilyenkor utánozza, de hangokat ritkán ad ki hozzá. Néha elszólja magát. (lásd: I: KORSZAK.)
Kedélye sokat javult, bár csak ritkán látszik rajta az őszinte gyermeki fölszabadult öröm. Időnként azért az is jelentkezik.
Az erőfeszítés, az akarás, az akadály leküzdése természetessé vált számára.
Sokat énekel, a félbehagyott dallamokat folytatja.

Az utóbbi hónapokban furcsa kényszerei jelentkeztek:

Ám ezek ellen tudatosan fölveszi a harcot. Megdöbbentő igyekezettel és kitartással befogja ilyenkor a száját, képes lenne órákig is befogott szájjal gyalogolni. Bátorítani kell ilyenkor: ne félj, ügyes vagy te, nem teszel semmi rosszat! Aztán hosszabb unszolásra elhiszi, hogy képes felülkerekedni a kényszeren.
Az autoagresszió ellen lefogja egyik kezével a másikat. Megrendítő.
A felfedező kedvvel együtt enyhe agresszivitás is előjött a gyerektársakkal szemben. Az egészséges fejlődés egy stációjának tartom.

*

Ami itt leírtam, az az én tapasztalatom. Saját szememmel láttam, hogy szülei társaságában egészen másképp viselkedik.
Látom, hogy még előttünk van, hogy személyiségének égészére átterjedjen ez a sok pozitív jellemző. De hiszen a teljesen egészséges gyerek is más otthon és más az iskolában, megint más baráti társaságban vagy vendégségben.
Az eredmény tehát csak az, hogy ez a sok jó mind lehetségessé vált és növekedésnek indult.

Úgy látom, Julika kinőtte az eddigi kereteit. Közösségre van szüksége. Óvodába a beszéd hiánya és a szobatisztaság passzív volta miatt nem mehet. A bölcsőde nem elegendő számára, mert nincsenek fejlesztő foglalkoztatások. Lehetőség nyílt arra, hogy a Szellő utcai kisegítő óvodába járhasson ötödmagával. Személyes tapasztalataim alapján úgy látom, ott biztosítva lesz számára a fejlődéséhez szükséges összes feltétel. Lehetőségem lesz, hogy rendszeresen bejárjak, és a közösségben segítsem Juli fejlődését. A gyógypedagógussal munkánkat összehangoljuk. Egyes napokon Juli óvoda helyett velem lesz, folytatva az eddigi közösségen kívüli, személyes kapcsolatunkból adódó lehetőségek fejlesztését. Ezt a korszakot, ami most előttünk van, átmenetinek tartom, amit ugyanúgy meg kell haladni, mint az eddigieket. A gyógypedagógiai óvoda nem jelent számára sínre-tételt.

Magamról annyit: életemnek ez a korszaka, amikor autista kisgyerekek fejlesztésével foglalkoztam, lezárult Ma erre már nincsen lehetőségem.

Nényei Gáborné

Lásd a folytatást: EGY PEDAGÓGUS TAPASZTALATAI... II.


2010-02-11 17:27:04
Vissza
Bejelentkezés
 

Keresés