lepjunk.hu

Gézagyerek - Háy János színdarabja

Egy este a Más Színházban

A Gézagyerek autista. Egy kis faluban él édesanyjával, valahol Szob környékén. Gézagyerek már felnőtt, és munkát kap a kőbányában. Két dolog miatt: olcsó munkaerő kell a külföldi tulajdonosnak, és mert a bányában dolgozó falubeliek úgy gondolják erre ő is alkalmas (és persze ő a kevés pénzzel is megelégszik), és legalább lesz a gyereknek munkája.


Színházba mentem a Politechnikumba, aminek hosszabb és hivatalosabb neve: Közgazdasági Politechnikum Gimnázium és Szakközépiskola (Budapest IX. kerület, Vendel utca 3.), de mindenki csak ezen a rövid nevén emlegeti.

A színháznak neve is van: Másik Színház. Iskolai diákszínjátszó körként alakult meg 1992-ben, Majer Tibor vezetésével. Kezdetben a könyvtárban játszottak, majd lett az iskolában önálló termük színpaddal, világosítással. Minden, ahogy kell alapszinten, csak éppen kicsiben. Kicsi a színpad, kicsi a nézőtér, és persze technikai felszerelésre - ami megkönnyítené a rendező és a színészek dolgát - nem futja. Ahogy múltak az évek, úgy változott a színház is: már nemcsak az iskolai diákjai játszottak, visszajártak a "kiöregedett", hajdani színjátszósok, és 2000 táján az iskola régi és új diákjai mellett "külsősök" is jöttek, főleg a Károli Gáspár Református Egyetemen terjedt el a hírük.

Ebben a Másik Színházban voltam még vagy 30-40 emberrel közösen (ennél több nem fér be). A Gézagyerek című előadáson. (Itt most muszáj egy kis kitérőt tenni. Ha Kovács Marianna, az AÉE elnökségének tagja nem ismeri az egyik szereplőt, akkor sosem keveredem el a Másik Színházba, és nemcsak én, hanem mindazok, akiket Mariann elhívott. A nézőtér jó része - ahogy én láttam - a játszó személyek barátaiból, ismerőseiből állt.)

A Gézagyerek autista. Egy kis faluban él édesanyjával, valahol Szob környékén. Gézagyerek már felnőtt, és munkát kap a kőbányában. Két dolog miatt: olcsó munkaerő kell a külföldi tulajdonosnak, és mert a bányában dolgozó falubeliek úgy gondolják erre ő is alkalmas (és persze ő a kevés pénzzel is megelégszik), és legalább lesz a gyereknek munkája. Nem mesélem el a darabot jelenetről jelenetre, de mindaz a közhely és mindaz az elfogadó megközelítés megtalálható benne, ahogy az emberek a fogyatékos embereket vidéken, kis, zárt közösségekben szemlélik. Mert Gézagyerek két munkatársa jót akar neki, még akkor is, ha időnként úgy szólnak róla, hogy azt az Egyenlő Bánásmód Hatóság nem minősítené politikailag korrektnek. Még a szomszéd is, aki pedig legszívesebben elfoglalná Gézagyerek helyét a kövek felvigyázójaként, megvédi igencsak csípős nyelvű feleségével szemben, akinek az a szerep jut, hogy az ura simfölése mellett (élhetetlen, nem vitte semmire stb.) kimondja a Gézagyerekről is a "frankót".

Abban megállapodtunk, mi, akik együtt néztük a darabot, hogy Háy János, a szerző egészen közelről ismerheti az autistákat, és a főszereplő, Béres Miklós sem csak az írott szöveg alapján formálta meg Gézagyereket úgy, hogy a mellettem ülő édesanya azonnal ráismert, kinek a gyermeke szolgálhatott modellként. Nagyon jól játszott, szeretném látni őt más darabokban is.

Amikor megkérdeztem Béres Miklóst (aki épp a barátok, ismerősök gratulációit fogadta), honnan tudta, hogyan viselkedik egy autista, akkor azt mondta: életében először akkor találkozott autistával, amikor a rendező, Majer Tibor meghívott egy autista fiatalembert, aki eljött az édesanyjával, és másfél órán keresztül beszélgetett a társulat tagjaival. Béres Miklós hajszálpontosan adta vissza ennek a fiatalembernek a gesztusait, mozdulatait.

Háy Jánosnak pedig a keresztgyereke autista, aki ugyan egészen más közegben él, nem egy kis faluban. Azt pedig, hogy egy falu, hogyan bánik a fogyatékos emberrel, gyerekkorában láthatta Vámosmikolán (22 kilométerre Szobtól, vasút nincs, várni kell a buszra, ez ismétlődő rítusként benne van a darabban is), ahol 1974-ig, 14 éves koráig élt. Azt is itt (aztán később szerte az országban is láthatta), hogy az úgynevezett egészségesek, a lét peremén egyensúlyozó emberek ugyanolyan sztereotip, ismétlődő rítusokat végeznek, napjaik, perceik, mondataik pontosan ugyanolyan kényszeresen ismétlődnek, mint az autista Gézagyereké. Valamennyien autisták vagyunk? Valamennyien autisták vagyunk. Lehet írásjelet választani.
A színdarab alapját adó novella (megjelent az Élet és Irodalom 1999. 51-52. számában ugyanezzel a címmel) keményebben fogalmaz, és a falu lakói ellenségesebbek, vagy ha árnyaltabban fogalmazok, akkor kevésbé megértőek Géza anyjával, mint a darab szereplői.

Nem tudom, hogy a novella és a színdarab megírása között eltelt idő árnyalta kissé a képet, vagy a darab rendezője tette máshová a hangsúlyokat, de én hinni szeretném, hogy az elfogadás ma már mégis csak nagyobb, mint az elutasítás.

Hogy mikor lesz megint a Gézagyerek újabb előadása, nem tudom, de ajánlom mindenkinek, nézze meg. Érdeklődjenek a Politetechnikumban, vagy magának a rendezőnek írhatnak (a netről másoltam le az e-mail címét). Az iskola telefonszáma 215-4900; Majer Tibor: tibor@poli.hu Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges

Ferenczy Ágnes (Esőember 2007. XII. évfolyam  1. szám)

 


(részlet a színdarabból)

A követ kell nézni - mondta a művezető az asszonynak a bolt előtt, hogy arra a Géza éppen jó lenne. Menjen másnap a fejtőbe, ott elrendeznek mindent, megmutatják neki a helyet meg a munkát. Az asszony alig hitte, vissza is kérdezett, hogy biztosan a Gézáról van-e szó, és tényleg holnap kell-e. Hát persze - bólogatott a művezető. Végre állást kap a gyerek - gondolta az asszony a boltból hazafele -, nem ül egész nap a konyhában a sparhelt mellett, olyan lesz, mintha nem is volna hibás, mert így hívták az ilyeneket: hibás. A Géza hibás - mondták a faluban, nyersen, kicsit vádolva is ezért a Gézát. Mintha okozója lett volna saját nyomorúságának, mindannak a sok-sok hibának, ami a testbe és a fejbe volt belevarrva. Hibás a hibái miatt - gondolták a faluban a parasztok, holott a Géza erről semmit sem tehetett, inkább az Úr képébe kellett volna vágni: hibás - de erre gyávák voltak a parasztok, rettegték a büntetést. Csak az asszony gondolta, mikor a templomban kulcsra tette a kezét, hogy mit képzel ez az Isten, miért veri őt ezzel a beteg gyerekkel. Keresztet vetett hirtelen, mert azt mondta, gazember, rá az istenre, hogy gazember. Belül sokszor marta, hogy nem elég ez a beteg fiú, még a lelkiismerete is fúrja a vádaskodás miatt. Ő mindent megtett - gondolta -, biztos ő is rontott valamit - gondolták a parasztok. Hordta a hasában kilenc hónapig - amikor a hasában hordta, akkor rontott valamit - gondolták a parasztok -, melengette - gondolta az asszony -, de az isten az nem figyelt rá, hogy hibátlan szülessen, olyannak, mint mások.

 

Címszerepben Pálfi Ervin, a szabadkai Népszínház Magyar Társulatának tagja. Így vall a Gézagyerekről:

„Amikor Géza először megy dolgozni, akkor a Banda Lajos meg a Herda Pityu – akik már 25-30 éve dolgoznak ott – egy pillanatra mégy büszkék is arra a kőfejtőre. Pedig előtte csak legyintenek, vagy köpnek rá. Tele van ilyen momentumokkal a darab, tele van szeretettel. Szereplői szerencsétlen félalkoholisták, de vannak pillanatok, amikor a legnemesebb vonásaik jönnek elő. A legjobb szándékkal fizetik be Gézát Vizikéhez, az utcalányhoz, ami azonban rosszul sül el. Jó szándékkal teszik a kutyát is a szalagra, hogy legyen végre feladata Gézának, de ez is balul sül el. Az ember csak akkor tudja értékelni, milyen jó helyzetben is volt, amikor ezt elveszik tőle. Háy János darabja alapmű, olyan, mint a Tóték. (Heti Válasz, IX. évfolyam, 40. szám. 2009. október 1.)


A győri Nemzeti Színház 2012. januárjában ismét bemutatta a darabot.

Lásd: http://www.arnics.hu/index.asp?inc=reszletek&id=48&s=0


2010-03-07 00:00:00
Vissza
Bejelentkezés
 

Keresés